A Rolls-Royce már robotokat is fejleszt

2018.07.18. 18:31

A cég bejelentette, hogy olyan apró robotcsótányokat fejleszt, amelyek képesek feltérképezni a repülőgépek hajtóműveinek hibáit, és akár meg is javítják azokat.

A cég mérnöke szerint

a miniatűr technológia segítségével felgyorsítható a karbantartási idő, mivel így a repülőgép motorját nem kell kiemelni a gépből.

IllusztrációForrás: AFP/Xinhua News Agency/Yue Yuewei

Az angliai Farnborough International Airshow keretében a cég technológiai szakembere, James Kell beszélt arról, hogy a mérnökök számára rengeteg időmegtakarítással járnak a minirobotok.

Hagyományos módszerrel a karbantartás öt órát vesz igénybe, ezekkel a kis robotokkal akár ez öt percre is lerövidülhet" – tette hozzá Kell.

A Rolls-Royce az amerikai Harvard egyetem és az angliai Nottingham egyetem robotika szakértőivel dolgozott együtt. Sebastian de Rivaz, a Harvard kutatója elmondta, a csótányok ihlették fejlesztésüket, amit nyolc évig készítettek elő, jelenleg a mikro kamerák rögzítésével foglalkoznak, és azzal, hogy a robotok maximum 15 milliméter nagyságúak legyenek.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor állhatnak munkába az apró robotszerelők. Korábban a cég már bejelentette, hogy beszáll a repülő taxik piacára, amihez a mérnökök már meg is tervezték a szükséges hajtóművet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK