Nagy maradt a kereslet az új lakások piacán

Vágólapra másolva!
Továbbra is nagy a kereslet az új lakások piacán, de a drágulás miatt lassult a pörgés – írta a Világgazdaság hétfőn, piaci szereplőkre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta, hogy Budapesten évi 7-10 ezer lakás kel el, miközben minimálisan nőtt az értékesítés átfutása az elmúlt egy-két évhez képest az emelkedő árak miatt.

A piaci tapasztalatok szerint vízválasztónak a 30 millió forintos ár bizonyul, az annál drágább új ingatlanoknál lassúbb az értékesítés.

A piac még a minimális áfa hatására sem fordult túlfejlesztésbe, és nincs túlkínálat sem, az építés alatt álló lakások is legkésőbb egy éven belül elkelnek.

Egyes elemzők 2020 után a kínálat kisebb volumenű növekedésére számítanak, és arra, hogy a használt lakások iránt erősödik a kereslet.