Átalakul a kötelező biztosítások adózása

dugó illusztráció
Vágólapra másolva!
Az autósokat nem érintő adóváltozás lép hatályba 2019-ben. Egy adónem megszűnik, míg egy másik lép helyébe, az ezzel kapcsolatos adóeljárási folyamatokat továbbra is a biztosítók látják el.
Vágólapra másolva!

A Magyar Biztosítók Szövetsége közleményt adott ki, amelyben felhívja a figyelmet egy adóváltozásra.

Eszerint a parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adózás.

Ez azt jelenti, hogy

megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át.


A változás, amely 2019. folyamán a szerződések évfordulójától lép hatályba,

az autósok szempontjából adósemleges.

A közlemény szerint a biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem a díj részeként kell megfizetni.

A kgfb-vel összefüggő adóeljárási feladatokat pedig a jövőben is a biztosítók látják el.

Illusztráció Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A MABISZ kiemeli, hogy a folyamatban lévő szerződéseket a törvény nem érinti, a változás csak 2019. január elsejétől esedékes, és a már meglévő biztosítási szerződésekre csak az évfordulót követően alkalmazandó.

Példaként említették, hogy

Az eredeti javaslathoz képest a nagyobb gépjárművek tulajdonosai számára kedvező változás, hogy

az adó mértéke nem haladhatja meg a napi 83 forintot.

A kieső baleseti adó helyébe lépő biztosítási adó a törvény indoklása szerint a költségvetés szempontjából adósemleges, nem jár sem bevételi többlettel, de nem is esik el forrásoktól a büdzsé.