Tállai András: Mindenkinek sokat hoznak az adócsökkentések

áfa Tállai András államtitkár beszél Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára
Vágólapra másolva!
Már 2010 óta jelentősen csökkentek egyes közterhek, évről évre enyhülnek a munkát terhelő adók és bővül az áfacsökkentés – jelentette ki Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek nyilatkozva. Hozzátette: az adóbevételek a köztehercsökkentések ellenére mégis emelkednek, mégpedig azért, mert bővül a gazdaság, nő a fogyasztás, szélesedik a foglalkoztatás, és zsugorodik a feketegazdaság.
Vágólapra másolva!

Az ellenzék állításaival ellentétben

a kormány gazdaságpolitikája megfelelő és helyes irányú,

az eredmények pedig kézzelfoghatók – erre jutott a legújabb államháztartási adatsor alapján a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András rámutatott: az egyre csökkenő adóterhek mellett idén az első félévben 320 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be az államkasszába, mint a tavalyi első hat hónapban.

Tállai András Forrás: MTI/Kovács Attila

Az év első felében az öt legnagyobb adótípusból, vagyis a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a járulékokból, valamint a személyi jövedelemadóból január eleje és június vége között 5830 milliárd forint folyt be az államkasszába. Tavaly az első hat hónapban az öt tehertípusból együttesen 5506 milliárd forint érkezett be. Idén a legnagyobb többlet a forgalmi adónál jelentkezett, de érdemleges emelkedést jegyeztek fel a bérek után szóba jövő elvonásoknál, így az szja-nál és a társadalombiztosítást megillető tételeknél.

A feketegazdaság ellen

Az áfáról beszélve Tállai András azt mondta, hogy a 2010-es kormányváltás óta több, a feketegazdaság elleni intézkedés is életbe lépett. Ha mindenki befizeti az adót, akkor a terheken még csökkenteni is lehet, ahogy az meg is történt – szögezte le az államtitkár.

„A forgalmi adóból származó összeget az is emelhette, hogy egyre többen dolgoznak, a munkavállalóknak egyre több a fizetésük, vagyis többet költhetnek el a boltokban, a szolgáltatóknál” – emelte ki Tállai András, felidézve, hogy a kormány 2016-ban hat évre szóló bérmegállapodást írt alá a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel: eszerint ha a munkáltatók nagymértékben megemelik alkalmazottaik fizetését, akkor az állam csökkenti közterhüket. Az állam vaskos, százmilliárdokban mérhető adócsökkentéssel járul hozzá a versenyszféra fizetésemeléséhez – fogalmazott, megjegyezve, hogy az egyezség beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis

Magyarország a bérfelzárkózás időszakát éli.

A foglalkoztatás növekedése és a közszféra béremelési programsorozata együttesen vezetett oda, hogy a továbbra is alacsony szja-ból idén jóval több érkezett, ahogy összességében a társadalombiztosításhoz is nagyobb summa folyt be.