Nincs ember, aki leszedje a málnát

málna, pite
Vágólapra másolva!
Noha munkaerőhiány nehezíti a hazai hűtőipari cégek helyzetét, mégis bíztatóak a fagyasztott termékeket előállító iparág kilátásai. Ennek oka az életmód átalakulása, a fogyasztók kényelem iránti igényének növekedése és a beltartalmi értékek megőrzése. Losó József, a Mirelite Mirsa Zrt. igazgatóságának elnöke nyilatkozott a hazai hűtőipar helyzetéről a Világgazdaságnak.
Vágólapra másolva!

A gyorsfagyasztott termékek pozíciója világszerte kifejezetten jó. A vásárlók számára ez kényelmes, jó minőségű és értékes étel-alapanyag. A gyorsfagyasztott termékek terjedése annak is köszönhető, hogy jelentős az urbanizáció, az embereknek egyre kevesebb az idejük, ugyanakkor az élelmiszert vidéken termelik meg.

A friss gyümölcs és zöldség nem őrzi meg sokáig a minőségét, de a fagyasztással igen.

A hazai hűtőipar ugyanakkor nincs olyan jó helyzetben, mint amilyennek lehetne. A rendszerváltáskor nem voltak kvótákhoz kötve a kertészeti kultúrák, így ez kitörési pont lehetett volna.

- mondta Losó József, a Mirelite Mirsa Zrt. igazgatóságának elnöke.

Mint Losó József elmondta, csak az albertirsai gyárukban ötszáz gép van, mind speciális, és mindet fel kell készíteni a szezonra, amelyben nem hibásodhatnak meg, különben kiesik a termelés. Ugyan képeznek élelmiszeripari szakmunkásokat, de az egész élelmiszeriparra jellemzően nincs tartalék munkaerő, amelyet be lehetne tanítani.

Málna - ember nincs, aki leszedje Magyarországon Forrás: Shutterstock

A munkaerőhiány az alapanyagokban is megmutatkozik:

a nagyobb kézimunka-igényű kertészeti kultúrákat a gazdák már nem vállalják, ezért bizonyos zöldség- vagy gyümölcsfélékből nem is érkezik be a teljes feldolgozható kapacitáshoz szükséges mennyiség.

Ilyen a brokkoli, a karfiol vagy a paprika, de eltűntek a málnaültetvények is, mert már nincs ember, aki leszedje.

Ez az összes bogyós gyümölcsnél problémát jelent. A csonthéjas terményeket rázógépekkel be tudják takarítani, ott viszont sérül a gyümölcs, ezért csak rövid szállítási idő képzelhető el.

A teljes interjú a Világgazdaság 2018. július 27-i számában, annak rövidített változata pedig a Vg.hu oldalon olvasható el.