Magyar csapat a Microsoft Imagine Cup nemzetközi döntőjében

Vágólapra másolva!
Az élményszerű oktatásban áttörést ígérő alkalmazással jutott be egy magyar fiatalokból álló csapat a világ egyik legrangosabb fejlesztői versenye, a Microsoft Imagine Cup döntőjébe. Az Innobie Eddie elnevezésű alkalmazása a Microsoft központjában, Redmondban szállt versenybe 47 másik csapattal, amelyek a világ minden tájáról érkeztek.
Vágólapra másolva!

Finnországban már érdeklődnek az alkalmazás iránt, de várhatóan Magyarországon és a világ más tájain is egyre keresettebb lesz, miután bejutott a Microsoft Imagine Cup nemzetközi innovációs verseny döntőjébe.

Az Eddie kiterjesztett valósággal teszi élményszerűbbé, interaktívabbá és izgalmasabbá az általános iskolások tanulási folyamatát úgy, hogy ehhez nem kell átalakítani a meglévő tankönyveket.

Élményszerű oktatásban ígér áttörést az Eddie Forrás: Origo

Eddie alapítói lelkes egyetemisták, akik – két vizsgaidőszak között – egy nemzetközi startup alapításába fogtak. Az Innobie tagjai között van dizájner, fejlesztő, modellező, egyikük pedig a kapcsolatteremtéssel foglalkozik.

A versenyről bővebben a Microsoft magyar oldalán olvashatnak.