Tovább nőtt hazánkban az ipari termelés júniusban

Központi Statisztikai Hivatal, KSH, Keleti Károly utca
Vágólapra másolva!
Júniusban az ipari termelés 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,2 százalékkal csökkent.

Az év első hat hónapjában 3,5 százalékkal volt nagyobb a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

A májusi 0,4 százalékos szerény növekedés után a júniusi adat felhúzta az ipar második negyedévi teljesítményét azzal együtt is, hogy az első negyedévi mutatót a korábbi 2,5 százalékosról mostani jelentésében 3,1 százalékra javította a KSH.

Júniusban a legjelentősebb növekedés az elektronikai szektorban volt, az élelmiszeriparban átlag körüli volt a növekedés, a járműgyártás teljesítménye elmaradt az átlagtól.

A közepes súlyú ágazatoknál számottevő volt a bővülés a gumi-, műanyag-, és nem fém ásványi termékek gyártásában, a fémalapanyag és fémfeldolgozásban, és a vegyianyag-termékek gyártásában. Az előző hónaphoz mért júniusi csökkenés nem köthető egy ágazathoz sem.

A Központi Statisztikai Hivatal épülete Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az első öt hónapban meglehetősen nagy kilengéseket mutatott az ipar teljesítménye:

míg januárban 7,3 százalékos, februárban 4,2 százalékos bővülést mértek az egy évvel korábbihoz képest, addig márciusban 2,4 százalékkal csökkent, majd áprilisban 7,6 százalékkal nőtt a termelés. Májusban 0,4 százalékos emelkedés volt. A januári adatot 6,7 százalékról, a februárit 4,1 százalékról felfelé korrigálta legfrissebb jelentésében a hivatal, az áprilisi mutatót viszont 7,8 százalékról rontotta le.

Szignifikáns gyorsulás is jöhet az ipari termelésben

Az ipar kilátásai a Takarékbank elemzői szerint továbbra is kedvezőek, így

a következő hónapokban visszatérhet az erőteljesebb növekedés részben új autómodellek hazai gyártása, új kapacitások üzembe helyezése miatt, részben pedig a tavalyi második félévi gyenge bázis hatására.

Kedvező, hogy az erőteljes belső kereslet miatt egyre erősebb szerepet játszik az ipar belföldi értékesítése, amit az építőipari boom is támogat. Noha az elmúlt hónapokban az európai és német konjunktúra-indexek visszaestek, a növekedés folytatását jelzik előre. Idén a Takarékbank prognózisa szerint

összességében 5,6 százalékra gyorsulhat az ipari termelés naptárhatással kiigazított növekedése a tavalyi 5,3 százalék után,

míg a nyers növekedés 5,3 százalékra emelkedhet az előző évi 4,6 százalékról, ami hozzájárulhat a GDP növekedés idei gyorsulásához, így idén 4,6 százalékos GDP növekedésre számítanak a pénzintézetnél, de a számos felfelé mutató tényező miatt a növekedés ennél gyorsabb is lehet. A konjunktúramutatók alapján az ipari termelés akár szignifikánsan gyorsabban is növekedhet. Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja. 2015 óta egyébként az ipari termelés 9,6 százalékkal, 2010-hez képest pedig 34 százalékkal bővült.