Megvan a világ legizgalmasabb devizája

kamat, hozam, kötvény, profit
bank of england banking british british currency CURRENCY money buying commercial detail FINANCE focus BLUR differential focus focus techniques fortune
font (GBP) kamat, hozam, kötvény, profit
Vágólapra másolva!
Komoly volatilitásra lehet számítani az angol font piacán a jövő év elején, ahogy egyre jobban kiéleződnek a brexittel kapcsolatos tárgyalások. Ennek eredményeként a szigetország fizetőeszköze 10 százalékos elmozdulást hajthat végre bármelyik irányba.
Vágólapra másolva!

Amennyiben Nagy-Britannia és az Európai Unió nem kötnek a piacokat megnyugtató egyezséget a kilépéssel kapcsolatban, akkor akár 10 százalékot. vagy annál többet is gyengülhet az angol font – mondta a CNBC-nek Thanos Vamvakidis, a Bank of America Merrill Lynch devizastratégája.

Ha azonban születik megállapodás – bármilyen megállapodás –, akkor akár 10 százalékot is erősödhet a font. A szakember szerint ráadásul ma nem látható, hogy a fonton kívül bármely más deviza hasonló mértékű mozgásokat hajthatna végre a következő néhány hónapban.

Egy kérdésen múlik a jövő

A brexit egyébként is alapjaiban határozta meg az angol font mozgását a 2016 júniusában tartott népszavazást követően.

A deviza azóta nagyjából 13 százalékot gyengült.

Hétfőn ráadásul a font 11 hónapos mélypontra, 1,2920 dollárig süllyedt a zöldhasú ellenében, ahogy ismét kiújultak az azzal kapcsolatos aggodalmak, hogy nem lesz érdemi megállapodás a brit kormány és Brüsszel között.

A font/dollár árfolyam idei alakulása Forrás: investing.com

A brit kereskedelmi miniszter, Liam Fox, a hét elején közölte,

az Európai Unió továbbra sem enged a saját álláspontjából, és így egy megállapodás nélküli brexitnek jelenleg 60 százalék az esélye.

Az sem könnyíti meg a font helyzetét, hogy a nemzetközi kereskedelmi feszültségek még erősítik is az amerikai dollárt, vagyis nem volt túl nehéz elérni a 11 hónapos mélypontot. A font egyébként közép-európai idő szerint szerda kora délután ennél is mélyebben, 1,2867 dolláros szinten állt, több mint 0,5 százalékos gyengülés mellett.

Nehézkes tárgyalások

A brexitről tárgyaló felek mindeközben októberig dönteni akarnak a kérdésben, annak érdekében, hogy elegendő idő maradjon arra, hogy a parlament is elfogadhassa a megállapodást. Mindazonáltal a legfontosabb kérdésekben továbbra sincs megegyezés a felek között, a 2019. március 29-én esedékes távozás időpontja pedig egyre közeleg. A legnehezebb témák között van egyébként az ír határkérdés, illetve a jövőbeni kereskedelmi együttműködés Nagy-Britannia és az Európai Unió között.

Komoly izgalmak várhatók a font piacán Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Rafe Swan

A következő év elejére tehát vagy megállapodás születik, és akkor a font felfelé indulhat,

vagy elmarad a megegyezés, és akkor a font erőteljes gyengülése várható

– hangsúlyozta Vamvakidis. Hozzátette, mindezek tükrében kimondható, hogy a következő időszak legizgalmasabb devizája globálisan is az angol font lehet.

Növekvő idegesség

Miközben a tárgyalófelek korábban arról döntöttek, hogy jövő március 29-e és 2020 között lesz egy átmeneti periódus, amely a magánszemélyek és a vállalatok számára is megkönnyíti az átállást,

az üzleti életben egyre többen aggódnak, hogy mi lesz, ha nem születik érdemi megállapodás.

Az egyik legnagyobb veszélyforrást a Londonban is működő pénzügyi cégek jelentik a brit gazdaság számára, hiszen az eddig is tapasztalt költözéseken túl akár sokkal radikálisabb átrendeződés jöhet.