Mit érez egy 25 éves friss diplomás az igazgatói székben?

generációváltás a cégvezetésben, generációváltás, cég, vezető beosztás, fiatal és idős
Vágólapra másolva!
Monotonitás-tűrés, információ áradat és az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása az Y generáció legnagyobb kihívásai – derül ki az Adecco Csoport CEO for 1 Month gyakornoki programjából, amiből nem csak az Y, de az X generáció is sokat tanulhat. A magyarországi kiválasztott, Iváncsics Gergely a program végén egyhónapos szakmai tapasztalattal és 1,8 millió forintos álomfizetéssel lett gazdagabb.
Vágólapra másolva!

Az Adecco Csoport immár negyedik alkalommal hirdette meg CEO for 1 Month programját,

amelyben 48 ország ügyvezetője mellé kerestek fiatal tehetségeket.

A program lényege, hogy a kiválasztott fiatalok valós piaci környezetben szerezhetnek munkahelyi vezetői tapasztalatokat.

A munkatapasztalat ma már szinte minden álláshirdetésben alapvető követelmény, a pályakezdők viszont nyilvánvalóan ritkán rendelkeznek vele. Ezt az ellentmondást próbáljuk feloldani évről évre a CEO for 1 Month gyakornoki programunkkal – ismertette a program lényegét Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója.

Magyarországon a 25 éves Iváncsics Gergely, a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett hallgató ülhetett az igazgatói székbe.

Idén több mint 1600 lelkes és ambiciózus fiatal jelentkezett programunkra. Az önéletrajzok szűrésénél – mint minden cég – elsősorban azokat a képzettségeket és képességeket vettük figyelembe, amelyek illenek a profilunkhoz. Gergely közgazdász és pszichológus egyben, mondhatni ez a tökéletes kombináció egy HR szakember számára" – mondta el Stefano Longo.

A különböző vállalati gyakornoki programok nem csak a fiatalabb, de az idősebb generáció számára is hasznosak lehetnek.

Figyelnem kellett arra is, hogy folyamatosan visszajelezzek Gergelynek a teljesítményéről, hiszen ez nagyon fontos az Y generációnak. Emellett Gergelyt is arra bíztattam, hogy mondja el véleményét, meglátásait a különböző feladatokkal kapcsolatban, így valóban a csapat tagjának érezte magát.

– mondta el a szakember.

Az Adecco Csoport CEO for 1 Month programja keretében friss diplomások ülhetnek egy hónapra az igazgatói székbe (képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

Gergely tapasztalatai többek között az Y generáció legnagyobb kihívására is rámutatnak. „

A többórás megbeszélések, a monoton munkafolyamatok igazi küzdelmet jelentettek számomra.

Emellett a hatalmas információmennyiség és annak gyors feldolgozása, majd azonnali használata is kihívást jelentett.

Másfelől viszont rengeteget fejlődött az aktív nyelvtudásom, hiszen a megbeszélések, prezentációk és elemzések készítése leginkább angol nyelven történt – mondta el tapasztalatait Iváncsics Gergely.

Gergely gondolkodása a munka világáról megmutatja, hogy a mai huszonéves fiataloknak a szakmai fejlődés lehetősége és a megbecsülés jó hívószó lehet.

de ennél sokkal fontosabb szempont volt, hogy kipróbáljam magamat egy multinacionális vállalatnál. Az Adecconál eltöltött egy hónap alatt rengeteg szakmai kihívással és fejlődési lehetőséggel lettem gazdagabb, amit a jövőben kamatoztatni tudok alkalmazottként, vezetőként vagy akár egy saját vállalkozás indításakor.