Magosz: méltatlanul alacsony az ipari alma felvásárlási ára

alma almahalom almaszüret almatermelő Foglalkozás gyümölcs léalma mezőgazdasági vállalkozó műanyagláda NÖVÉNY SZEMÉLY vállalkozó
Nagykálló, 2014. október 11. Almatermelő borítja almáját a garatba a Brix-Trade Kft. sűrítménykészítő üzemének telephelyén Nagykállóban 2014. október 11-én. A mai napon kezdte meg az ipari alma felvásárlását a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. A túltermelés okozta almapiaci válság enyhítésére indított kereskedőházi programban Vaján, Mátészalkán és Nagykállóban veszik át a termelőktől a gyümölcsöt. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Méltatlan helyzetbe hozza a termelőket az ipari alma kirívóan alacsony ára, mivel a jelenlegi kilogrammonként 13 forintos felvásárlási ár mellett a termelők önköltsége, így a betakarítás és a beszállítás költsége sem térül meg - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz).
Vágólapra másolva!

Tájékoztatásuk szerint az alma alacsony ára jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelent sürgős és súlyos gondot, az ottani feldolgozó ármeghatározó szerepe miatt azonban a helyzet országos jelentőségű üggyé válhat.

Közölték, hogy az ipari alma felvásárlási áráról a termelők és a feldolgozók korábban többszöri egyeztetést folytattak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével, ám azon túl, hogy a felek megismerték egymás álláspontját, érdemi megegyezés nem született.

Nagyon alacsony az ipari alma felvásárlási ára Forrás: MTI/Balázs Attila

A szövetség minden jogszerű intézkedést megtesz a piaci feszültség rendezése és a gazdák méltánytalan helyzetének megszüntetése érdekében