Ezektől rettegnek ma a világ alapkezelői

kudarc hangulat veszteség kár befektetés tőzsde rossz ború
Vágólapra másolva!
A világ alapmenedzserei még mindig a kereskedelmi háborút tekintik a legnagyobb befektetési kockázatnak – derül ki egy friss felmérésből. Ezzel párhuzamosan továbbra is az amerikai részvénypiac számít a legnépszerűbb területnek.
Vágólapra másolva!

A megkérdezett alapmenedzserek nagyjából 57 százaléka mondta, hogy a kereskedelmi háborút tekinti a legjelentősebb befektetési kockázatnak. Ezzel a kereskedelmi konfliktusok eszkalálódása már a harmadik egymást követő hónapban áll a veszélylista élén – derül ki a Bank of America Merrill Lynch augusztusi felmérésből.

A kutatást 185 menedzser bevonásával végezték el, akik összesen 534 milliárd dollárnyi tőkét kezelnek. Fontos azonban, hogy a válaszokat augusztus 3. és 9. között összesítették, vagyis még a török válság kirobbanása előtt,

azaz a líra beszakadása és a török adósságból fakadó friss kockázatok még nem jelenhettek meg az eredményekben.

A második helyre a jegybankok szigorítása, és az ebből fakadó likviditáscsökkenés került, de ez alig érte el a 15 százalékot. Éppen csak elmaradva ettől, a kínai növekedés lassulása lett a harmadik legfontosabb kockázati tényező, míg a negyedik egy hitelválság kirobbanása lett.

Kitartó népszerűség

Mindeközben a befektetők továbbra is öntötték a pénzt az amerikai részvénypiacra. A megkérdezettek ráadásul 2015 januárja óta nem látott mértékben súlyozták felül az USA piacát.

Az amerikai kitettség így 10 százalékponttal, nettó 19 százalékos felülsúlyozásra emelkedett.

Az amerikai cégekre kiadott profitvárakozások emellett 17 éves csúcsot ütöttek meg.

Az S&P 500 index egyébként júliusban kilépett a korrekciós tartományból, és már csak alig 2 százalékkal marad el a januárban elért mindenkori csúcsától. Ráadásul hamarosan a történelem leghosszabb bikapiacának rekordját is beállíthatja az amerikai tőzsde.

Kitartó népszerűségnek örvendenek az amerikai részvények Forrás: AFP/Getty Images/Stan Honda

A fentiekkel párhuzamosan a befektetők átlagos készpénzállománya a múlt hónaphoz képest 4,7 százalékról 5 százalékra emelkedett. Az alapmenedzserek a feltörekvő piacokat némileg alulsúlyozták.

Az egyes konkrét területeket elnézve az látszik, hogy

a befektetők továbbra is lendületesen veszik a bankpapírokat,

és a „csordaszellem" még mindig az amerikai részvények és a készpénz felé tereli a tőkét. Mindeközben a nyersanyag- és a védelmi szektor, valamint az energia és a brit részvénypiac erős eladói nyomás alatt van.

Sztárok a csúcson

Talán nem meglepő, hogy 32 százalékos felülsúlyozással még mindig a technológiai szektor a legnépszerűbb iparág, még úgy is, hogy a kitettség 1 százalékponttal csökkent.

A felmérés szerint

a legdivatosabb fogadás ma az úgynevezett FAANG+BAT részvények emelkedésére fölvett pozíció.

A kettős betűszó egyrészt az amerikai technológiai szupersztárokra utal: Facebook, Apple, Amazon, Netflix, valamint a Google mögött álló Alphabet. Másrészt a BAT a kínai technológiai óriásokat jelöli: Baidu, Alibaba Group, Tencent.

Azzal, hogy a megkérdezettek 54 százaléka tartotta ezt a pozíciót, a fogadás 2015 decembere óta a legnépszerűbbnek számít – akkor az amerikai dollár emelkedésére felvett kitettség volt ennyire közkedvelt.