Minden idők legszervezettebb támadása bankautomaták ellen

2018.08.15. 11:39

Az indiai Cosmos Banktól 944 millió rúpiát (13,5 millió dollár) loptak el egy hétvégi hekkertámadás során. Az akciót hihetetlen szervezettséggel, több mint két tucat országban egyszerre hajtották végre.

A kiberbűnözők először ügyféladatokat szereztek meg, majd egy jól szervezett nemzetközi akcióban a világ 28 országában alig valamivel több, mint két óra leforgása alatt 805 millió rúpiát vettek fel készpénzben. A tolvajok igen gyorsan dolgoztak, hiszen ennyi idő leforgása alatt csaknem 15 ezer készpénzfelvételi tranzakciót hajtottak végre - főleg külföldi ATM-automatáknál - a banknál vezetett ügyfélszámlák terhére.

Munkában egy számítógépes hekkerForrás: Shutterstock

A készpénzfelvétel mellett három tranzakcióval a SWIFT-rendszeren keresztül elutaltak 139 millió rúpiát egy hongkongi székhelyű cég számlájára. A SWIFT, amelynek rendszerén keresztül naponta több ezer milliárd dollárnyi pénzt utalnak át, a Reutersnek nem kívánta kommentálni a történteket, mondván, hogy egyedi esetekben nem nyilvánítanak véleményt.
A Cosmos Bank biztonsági okokra hivatkozva nem közölte, hogy mely országokban fosztották ki a csalók az ATM-eket. Az indiai pénzintézetekre egyébként rájár a rúd az utóbbi időben, mert februárban a City Union Banktól loptak el három szabálytalan tranzakció révén közel 2 milliárd dollárnyi összeget, egy másik indiai bank ATM-jében tárolt bankjegyek nagy részét pedig patkányok ették meg.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK