A kánikula miatt mindenki klímás lakást venne

Otthon 10 érdekesség, amit eddig nem tudtál a légkondicionálókról! – Klímaszezon ON
Vágólapra másolva!
Az ingatlan.com friss elemzéséből kiderült, hogy a nagy meleg a lakáspiacra is hatással van, a klímás lakások ugyanis sokkal keresettebbek a vevők körében. Emellett azonban már a kisebb-nagyobb felújítások is sokat dobhat az eladási áron, hiszen a vevők nem akarnak foglalkozni a felújítással, ezért hajlandóak egy jobban felszerelt lakásért többet fizetni.
Vágólapra másolva!

100 százalékos különbségek is vannak

Az ingatlan.com elemzése szerint az idén meghirdetett eladó klímás panellakásoknál az egy hirdetésre jutó érdeklődők száma minimum 30-50 százalékkal magasabb, mint az azonos városrészben lévő klíma nélküli lakások esetében, de van, ahol háromszoros, négyszeres a szorzó.

Az egyik legnagyobb kínálattal rendelkező XI. kerületen belül Őrmezőn például 30 százalékkal, a kelenföldi lakótelepen 80 százalékkal, Gazdagréten pedig több mint 100 százalékkal nagyobb volt a klímás panellakások iránti érdeklődés.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A téglalakások esetében is jelentősek a különbségek.

A lágymányosi városrészben szintén 100 százalékos fölényben voltak a légkondicionálóval ellátott lakások, a XIII. kerületben Angyalföldön vagy éppen azújlipótvárosi téglalakások esetében is 60-100 százalékkal nagyobb az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma a klímás lakások esetében.

Több a klímás lakás és jelentős az áremelkedés

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy a fővárosban növekszik a klímás lakások aránya. A 2016-ban eladásra hirdetett budapesti lakásoknak alig több mint 18 százalékában tüntették fel az eladók, hogy van légkondicionáló, 2017-ban már 21 százalék felett volt a részesedésük, az idén pedig már 23 százaléknál járt ez az arány.

Tehát 2016-ban körülbelül minden hatodik meghirdetett lakásban volt klíma, az idén már majdnem minden negyedik lakásra volt igaz.

Az elemzés szerint a Budapesten az eladásra kínált lakások átlagos négyzetméterára augusztus elején több mint 610 ezer forint volt, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A légkondicionált és a klíma nélküli lakások ára közötti eltérés akár 15 százalékos lehet.

illusztráció Forrás: Thinkstock

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, a klímás lakások magasabb ára nem csak ennek a berendezésnek köszönhető. Sok esetben ezek a lakások energetikai és műszaki felszereltsége jóval meghaladhatja a hagyományos lakások szintjét. A klímás panelek egyébként drágábbak lettek, idén augusztusban az átlagos négyzetméteráruk 496 ezer forintra rúgott, ez pedig 32 százalékos drágulásnak felel meg.

Az ingatlan.com szakértője szerint a klíma beszerelése mindenképpen értéknövelő tényező és jó eséllyel a beruházás megtérül,

mivel érvényesíthető az eladási árban a légkondicionálóhoz kötődő kiadás. A legkorszerűbb, úgynevezett hőszivattyús légkondicionálók pedig nem csak a lakás hűtésére, hanem fűtésére is alkalmasak lehetnek, ráadásul akár alacsonyabb költséggel fűthető velük a lakás.

Balogh László hozzátette, hogy az utóbbi években látható lakáspiaci trendek azt mutatják, hogy nem csak a klíma beszerelése, hanem egy kisebb-nagyobb felújítás, a fűtési rendszer korszerűsítése is kelendőbbé teszi a lakásokat. Sok vásárló ugyanis nem akar foglalkozni a felújítással, a berendezések beüzemelésével, részben a szakemberhiány miatt, ezért inkább eleve a jobban felszerelt lakásokat keresik, és ezért hajlandók magasabb árat is kifizetni.