A Tesla háromhavi mínuszban indított a New York-i tőzsdén

2018.08.21. 10:04

Három hónapja legalacsonyabb szinten indított az elektromos autókat gyártó Tesla részvényára hétfőn a New York-i tőzsdén, miután a JPMorgan Chase 308 dollárról 195 dollárra csökkentette a Tesla-részvények célárát.

A JPMorgan a lépést azzal indokolta, hogy nem látja biztosítottnak a cég tőzsdei kivezetéséhez szükséges forrást.

Elon Musk, a cég vezérigazgatója, beszél egy Tesla előttForrás: AFP/Susana Bates

A Tesla 285 dolláron indított, de másfél óra alatt jórészt ledolgozta a veszteségét, és 17 óra körül már 303,41 dolláron állt, 0,70 százalékkal alacsonyabban a pénteki záróárnál.

Elon Musk, a Tesla elnök-vezérigazgatója egy hete beszélt arról, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap (PIF) kész részt venni befektetéssel a cég részvényeinek tőzsdei kivásárlásában.

Elon Musk augusztus 7-ei Twitter-üzenetében jelentette be először szándékát a Tesla részvényeinek tőzsdei kivezetéséről 420 dolláros kivásárlási árfolyamon. Akkor a Tesla célárát a JPMorgan 198 dollárról 308 dollárra emelte.

Az elmúlt napokban azonban egyre több kétely merült fel a Musk által jelzett befektetés kapcsán. A Reuters az ügyet jól ismerő források alapján azt közölte, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap inkább a Tesla riválisába, a Lucid Motors cégbe fektetne.

A szaúdi szuverén vagyonalap 230 milliárd dolláros befektetést kezel, ennek 65 százalékát szaúdi vállalatokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK