Nagyot nőtt a magyar háztartások vagyona

családi kassza
Vágólapra másolva!
A Siemens minden idők egyik legnagyobb leépítésére készül, miközben az Apple a Tesla körül legyeskedik és szakértők szerint láthatáron a következő megaüzlet. Meglepő ábrákon mutattuk be az USA rekord államadóságát, a görögök viszont örülhetnek, mert hivatalosan is véget ért az adósságválság.
Vágólapra másolva!

Rekordot döntött az USA államadósága

Az Egyesült Államok államadósága júniusban ismét rekordot döntött és átlépte a 21 ezer milliárd dollárt. Továbbra is Kína és Japán az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője, őket követi Brazília, Írország és az Egyesült Királyság.

illusztráció Forrás: Shutterstock

Az amerikai államadóság idén júniusban 6,9 százalékkal haladta meg az előző évit. Az adóság 30 százaléka van külföldi kézben. A The Concord Coalition előrejelzése szerint az USA adósága 2050-re az ország GDP-jének 150 százalékát teszi majd ki.

A Nanushka két év alatt megtízszerezte árbevételét

Remek üzleti évet zárt a magyar divatmárka, a Nanushka. Idén várhatóan megközelíti a 3 milliárd forintot a cég árbevétele. Ez 90 százalékban exportból és 25 százalékban online értékesítésből származik, jövőre pedig akár a 6 milliárdot is elérheti a vállalkozás menedzsmentje szerint.

Nanushka Forrás: AFP/2018 Getty Images/Astrid Stawiarz

Az egyre inkább világmárkaként jegyzett magyar cégben erős potenciált látott a GB Partners által kezelt Exim Növekedési Alap is, amely 2016 vége óta csaknem egymilliárd forintot fektetett be. Emellett komoly siker az is, hogy a márka hatvanról kétszázra növelte nemzetközi viszonteladói számát.

Szeptembertől betiltják a halogénizzókat

Egy korszak zárul le hiszen 60 év után betiltják a halogénizzókat az Európai Unióban. Ennek hátterében a LED izzók térnyerése áll, amelyek nagyjából annak az energiamennyiségnek a 20 százalékát igénylik teljesítményükhöz, mint amennyit a halogénes változatok felvesznek.

illusztráció Forrás: Thinkstock

Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a halogénes izzók kivonása a számítások szerint évente mintegy 15 millió tonnával kevesebb károsanyag-kibocsátást eredményez.

Ennyivel nőtt a magyar háztartások vagyona

Csaknem 1300 milliárd forintot takarítottak meg a háztartások az idei első fél évben, ebből a második negyedévre bő 800 milliárd jutott.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A félretett pénz mellett még a hozamok is növelték a megtakarításokat, hat hónap alatt jó 670 milliárd forinttal. Így a háztartások pénzügyi vagyona 49 934,8 milliárd forintos új rekordra emelkedett.

A Siemens minden idők egyik legnagyobb leépítésére készül

A tervezett leépítés 20 ezer munkavállalót érint a csoport által világszerte foglalkoztatott mintegy 380 ezer főből. A befektetőkkel folytatott megbeszéléséken rendre téma volt, hogy az adminisztratív hatékonyságot 20 százalékkal növelni kell a vállalatnál.

illusztráció Forrás: Origo

Úgy tűnik, a jelentős létszámvágás csak és kizárólag az irodai munkát végzőket érinti, a gyárakban, összeszerelő üzemekben, tervezési feladatokon dolgozókat nem. A jogi, személyzeti és a pénzügyi osztályok személyi állománya csappanhat meg jelentősen a közeljövőben, de a kiszivárgott információk szerint a kétkezi munkavállalóknál nem terveznek leépítést.

Ettől félt a Lidl és a Spar

Tovább nehezíti egy törvénymódosítás az áruházláncok hazai terjeszkedését. A 400 négyzetméter feletti üzletek esetében már olyan átalakításokhoz is szakhatósági jóváhagyás szükséges, amelyek egyébként nem lennének építésiengedély-kötelesek.

illusztráció Forrás: MTI/Illyés Tibor

A szabályozás azoknak az áruházláncoknak is megköti a kezét, amelyek az adott helyszínen egy másik bolthálózattól vennék át az üzemeltetést. Alighanem ez lehet a leghangsúlyosabb pont, hiszen modernizációs programja részeként több lánc is vett át vetélytársától üzleteket, így például a Lidl vagy a Spar érdekeltségébe is került CBA-kirendeltség.

Véget ért a görög adósságdráma

Egy évtizednyi gazdasági felfordulás és pénzügyi segélycsomagok után Görögországban a gazdaság szekere újra elindulhat felfelé. A görögök 2010 eleje óta első ízben ismét képesek lesznek megállni a saját lábukon. Az ESM három év alatt 61,9 milliárd euró hitelt nyújtott Görögországnak makrogazdasági kiigazításokra és a bankok feltőkésítésére.

illusztráció Forrás: Getty Images/2015 Getty Images/Milos Bicanski

A gazdasági mutatók kedvező alakulásának köszönhetően a program keretein belül rendelkezésre álló további 24,1 milliárd euróra most Athénnek már nem volt szüksége. A korábbi évek leszálló ága után tavaly az országban 1,4 százalékkal nőtt a GDP. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a bővülés az idén már 1,9, jövőre pedig 2,3 százalékos lehet.

Egyesülhet a Tesla és az Apple a szakértők szerint

Az első pletykák akkor kaptak szárnyra az Apple és a Tesla egyesüléséről, amikor Elon Musk Twitteren lengette be, hogy kivezetné a tőzsdéről az elektromos autógyártót. Az Apple és a Tesla közötti házasság a két fél számára első ránézésre tökéletesnek tűnik, ráadásul már több szakértő is vizionálta az esetleges egyesülést.

illusztráció Forrás: AFP/Chandan Khanna

Elon Musknak pénzre van szüksége, míg az Apple évek óta próbál betörni az önvezető autók piacára. az Apple-nek bőven elegendő tőkéje van, hogy felvásárolja az elektromos autókat gyártó vállalatot, valamint arra is, hogy finanszírozzák és megvalósítsák Elon Musk, a cég vezérigazgatójának elképzeléseit.

A kánikula átrajzolta a határokat élelmiszerfronton

A szélsőséges európai időjárás miatt több országban is a megszokottnál jobban fogytak a különböző élelmiszerek. Magyarországon a kánikula hatására egyre több ásványvizet, üdítőt, sört és jégkrémet értékesítenek a CBA áruházaiban. A sörökből 40, az üdítőkből pedig 35 százalékos többletet regisztrálnak hálózatukban. A jégkrémek kereslete még ennél is nagyobb mértékben ugrik meg, hiszen 70 százalékkal többet adnak el belőle.

illusztráció Forrás: Instagram/Gelarto Rosa

Emellett az utóbbi években a grilltermékek jelentik a slágerkategóriát. A magyar fogyasztók egyre inkább keresik áruházaikban a pácolt húsokat, grillkolbászokat, de kelendőek a grillezhető sajtok és halak is.

Ritkán mennek szabadságra az amerikaiak

Az Egyesült Államok az egyetlen gazdaságilag fejlett ország, ahol a mindenkori kormány nem garantálja a munkavállalók számára a fizetett szabadságot. Eközben Franciaországban, az Egyesült Királyságban vagy éppen Spanyolországban a munkavállalóknak 30, vagy annál több nap fizetett szabadság jár.

illusztráció Forrás: AFP/BSIP/Chassenet

Az amerikai munkavállalók fele az év végéig nem használja ki a szabadnapokat. 2017-ben az átlagos amerikai csak 17 nap fizetett szabadságot vett igénybe, a Project Time Off tanulmánya szerint.

Ismét nőtt az átlagkereset

A KSH legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a májusi 10,9 százalékos emelkedés után. Az első fél évben 11,9 százalékkal nőtt az átlagkereset.

illusztráció Forrás: MTI/Oláh Tibor

A Magyar Hírlap szerint a boltok felkészültek az iskolakezdésre. Az augusztus 20-a utáni két hétben duplájára vagy akár négyszeresére is emelkedhet az üzletek forgalma. Tavaly a legkeresettebb termékek a füzetek és a füzetborítók voltak, de jelentős kereslet mutatkozott a rajzeszközök és a rajzpapírok iránt is. Egyeztetett a héten az MNB Monetáris Tanácsa és ennek értelmében nem változott az alapkamat.