Jó üzlet a befektetőknek, a Nanushka két év alatt megtízszerezte árbevételét

Nanushka
Sándor Szandra, divattervező
Vágólapra másolva!
Mindenkit meglepett a magyar divat márka sikere, a Nanushka két év alatt megtízszerezte árbevételét – írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Remek üzleti évet zárt a magyar divatmárka, a Nanushka.

Idén várhatóan megközelíti a 3 milliárd forintot a Nanushka árbevétele.

Ez 90 százalékban exportból és 25 százalékban online értékesítésből származik, jövőre pedig akár a 6 milliárdot is elérheti a vállalkozás menedzsmentje szerint.

Az egyre inkább világmárkaként jegyzett magyar cégben erős potenciált látott a GB Partners által kezelt Exim Növekedési Alap is,

amely 2016 vége óta csaknem egymilliárd forintot fektetett be.

Gurzó Anna, a GB Partners Investment operatív igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy a Nanushka sikere még őket is meglepte, az árbevétel növekedési üteme például

máris 20 százalékkal felülmúlta év eleji terveiket.

Sándor Szandra, divattervező Forrás: AFP/2018 Getty Images/Astrid Stawiarz

A Nanushka 2016-ban 335 milliós, tavaly 766 millió forintos árbevétellel és 208 millió forintos veszteséggel zárt,

ehhez képest az árbevétel az idén már az első fél évben 928 millió forintra nőtt,

miközben pozitív eredményt ért el a vállalkozás. Év végére 2,75 milliárdos forgalom mellett 100 millió forint feletti adózás előtti eredményt várnak.

A cég nemrég teljesen átalakult

Gurzó Anna szerint az év első felére beérett az új menedzsment és az alapkezelő eddigi közös munkája, amelynek keretében

  • átalakították a cég teljes értékesítési rendszerét,
  • kereskedelmi partneri hálózatát,
  • új alapokra helyezték szállítási feltételrendszerét,
  • változtattak az árazásán és az értékesítési stratégiáján.
Az online kereskedelem felé is nyit a cég Forrás: AFP/2018 Getty Images/Astrid Stawiarz

A Világgazdaság cikkéből kiderül az is, hogy kizárólagos kereskedelmi partner helyett vegyes értékesítési rendszert alakítottak ki, amelyben mind a luxusáruházak, mind a magas presztízsű kisboltok helyet kaptak.

Kiemelten hangsúlyos az online értékesítés,

és az azt támogató disztribúciós hálózat megerősítése. A Nanushka nagy nemzetközi szállítócégekkel dolgozik együtt, amelyek lehetővé teszik, hogy

72 órán belül a világ bármely részére eljussanak a termékei.

Az új üzleti stratégia egyedülállóan gyors növekedési ütemet eredményezett az Exim Növekedési Alap befektetése révén

a márka hatvanról kétszázra növelte nemzetközi viszonteladói számát.

Ez azt jelenti, hogy míg 2016-ban 18 ezer darabot adott el a cég, 2018-ban a mostani megrendelési állomány mellett több mint 100 ezret fog értékesíteni.