Helypénzekkel és nem létező vállalkozókkal jön az észak-koreai váltás

2018.08.28. 10:06

Fordulat előtt állhat Észak-Korea gazdasága, melyben a piacoknak és a hivatalosan nem is létező, erősödő vállalkozói rétegnek lehet döntő szerepe – írja a Quartz a washingtoni stratégiai elemzőintézet, a CSIS és a szöuli székhelyű North Korea Development Institute közös friss tanulmánya alapján. A piaci árusítóhelyeknek már most komoly bevételt köszönhet a rezsim, de a gazdaság fejlődésében – egyáltalán, működtetésében – egyre nagyobb szerep jut az új „pénzembereknek", azaz a donju-knak is, akik afféle köztes státuszban helyezkednek el az állami tervgazdálkodás és a kibontakozó kapitalista viszonyok között.

Nagyjából két évtizede indult az észak-koreai piacok felemelkedése, számuk növekedése. Jelentőségük mostanra megkerülhetetlenné vált a világtól elzárt ország számára, ahogy az új vállalkozói réteg tagjaival, a donju-kkal is számolnia kell a phenjani vezetésnek. Kérdés, hogyan reagál a gazdaságot erősítő, de a központi vezetést gyengítő fejleményekre az első számú vezető, Kim Dzsongun?

Éhínségtől az alkalmi lerakatokon át a hivatalos piacokig

Az észak-koreai piacok jelentőségének növekedése, számuk gyarapodása, nagyjából két évtizeddel ezelőttre vezethető vissza. A 2002-ben erőre kapó, Kínával folytatott határkereskedelem megerősödése biztosan hozzájárult az alkalmi árusítóhelyek számának növekedéséhez, majd a hatalom általi későbbi hivatalossá tételükhöz - állítják a CSIS elemzői.

Észak-koreai halászhajóForrás: AFP/Goh Chai Hin

A piacok megjelenésének közvetlen előzményei ettől függetlenül drámai eseményeket jelentenek: a szocialista világrend összeomlását és a hidegháború végét követően, az 1990-es évek Észak-Koreájában hosszú éveken át húzódó, több hullámban jelentkező éhínség tizedelte a lakosságot.

Az áldozatok száma pontosan nem ismert, legalább néhány tízezer főre biztosan tehető ez a szám, de egyes becslések több százezer, sőt, milliós nagyságrendet adnak meg.

Az önellátást a nemzeti identitás részévé emelő észak-koreai elv, a dzsuce miatt, a diktatúra csak korlátozott külföldi segítségnyújtást engedett meg a nemzetközi közösség tagjai számára. S miközben rendre félrevezető információkat adott a valódi állapotokról, a tervutasításos rendszerre épülő gazdaság (ideértve a mezőgazdaságot, a termények fejadagonkénti kiosztásának koncepcióját és a hadsereg túlzó előtérbe helyezését az élelmezésben a társadalom többi csoportjához képest) képtelen volt úrrá lenni az ellátási gondokon.

A piacozást Észak-Koreában a kényszer, a fekete- és az árukereskedelem hívta életre.

Az utólagos értékelések szerint lényegében egy olyan alulról építkező „társadalmi jelenségről" van szó, amelynek révén a lakosság szorongatott helyzetében, maga próbálta enyhíteni a fojtogató társadalmi és gazdasági krízist. A feketepiacoktól (jangmadang) az út a szabályozott működésig vezetett.

Észak-koreai mezőgazdasági munkások az egyik ültetvényenForrás: AFP/Ed Jones

A hatalom eleinte letörte ezeket a törekvéseket, ám később felismerte annak jelentőségét, hogy a lokális árukereskedelem nemcsak a központi irányítással csak nehézkesen orvosolható helyi gondokra jelent gyors megoldást, hanem a piacosítással az állam is közvetlen, lefölözhető gazdasági haszonra tehet szert.

Szó szerinti piacgazdaság

A most napvilágot látott jelentés szerint, Észak-Koreában hivatalosan 436 piac működik, melyek között egészen kicsik és hatalmas alapterületűek, egyaránt találhatók. A számuk nagyon gyorsan nőtt, míg az 1990-es években lényegében nem léteztek, addig a mostani érték az egy évtizeddel korábbinak nagyjából a duplája – írja a Wall Street Journal.

A lap megjegyzi, más kutatók hasonló számokat adnak meg. Például Curtis Melvin, a John Hopkins Egyetem egyik intézetének vezető kutatója és a Daily NK, az Észak-Koreával foglalkozó szöuli hírportál állandó szakértője 480-ra teszi a piacok számát, melyből 387-et az állam már hivatalosan elismert.

Észak-koreai asszonyok állnak sorba kukorica-fejadagjukért 2005-benForrás: AFP/Gerald Bourke

Ezeknek az árusítóhelyeknek óriási a gazdasági jelentősége:

  • Mintegy 600 ezer állampolgárnak adnak munkát.
  • A legkisebb piacok 2800 négyzetméteresek, míg a nagyobbak akár 100-200 ezer négyzetmétert is elfoglalhatnak.
  • A legkisebb piacok is megtermelnek az állam számára évente néhány száz dollár bevételt a standok bérbeadásából és a helyjegyek eladásából, valamint az adózásból, míg a Cshongdzsin kikötővárosban található Sunam piac – az ország legnagyobbika, 250 ezer négyzetméteren – 850 ezer dollár körül hoz évente Phenjan konyhájára.
  • A piacok működéséből a számítások szerint a rezsim évente 57 milliós bevételre tesz szert, ez legalább 15 milliárd forintot jelent.

Egy korábbi – nem reprezentatív, helyi interjúkra épített – felmérés eredményei szerint pedig, az észak-koreai háztartások 70 százalékának bevételei köthetők valamilyen módon a piacokhoz. Ugyanígy 70 százalék körül volt azok aránya, akik szerint életükre az ország elzártsága ellenére is nagyobb hatást gyakorol a külvilág (árukkal és információkkal), mint a kormány intézkedései.

Kerékpáros járókelők Keszong városban, háttérben propagandaképpelForrás: AFP

A felmérésből az is kiderült, azok az észak-koreaiak, akik korábban megélték a helyi pénz elértéktelenedését – 2009-ben az állam által irányított valutaleértékelés zajlott le az országban, az azt utólag hibás lépésnek tartó tisztviselőt később kivégezték –, kifejezetten bizalmatlanok a kormány intézkedéseivel szemben. Úgy érzik, Phenjan egy esetleges újabb, a pénzügyeket érintő hibás döntésével, semmissé teheti az állampolgárok készpénzállományának értékét.

A cikk folytatásában arról olvashat, mit jelentenek a változások az örökletes diktatúra első számú vezetője, Kim Dzsongun számára, és arról, milyen elképzelések szerint lehetne elősegíteni az észak-koreai gazdasági fordulatot. Lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő