Jégkrém-gate: a vaníliás jégkrémek egy részében már nincs is vanília

vaníliajégkrém
Vágólapra másolva!
Sok vanília ízesítésű jégkrémből hiányzik a vanília vagy más, kulcsfontosságú összetevő, illetve olcsó helyettesítő anyaggal pótolják azt – erre jutottak a britek a nagy szupermarketláncok sajátmárkás termékeinek vizsgálata után.
Vágólapra másolva!

A vanília hagyományosoan a britek legkedveltebb íze közé tartozik a fagylaltok és a jégkrémek között, az idei, rekordmeleg szigetországi nyár pedig jelentősen megnövelte a jeges és hideg termékek iránti vásárlói keresletet. A Which? nevű nagyhírű, független brit fogyasztói szövetség vizsgálata viszont számos hiányosságot tárt fel azok kapcsán.

Nevében hagyományokat tartalmaz

A vaníliajégkrém hagyományosan friss tej, tejszín, tojássárgája, cukor és vanília felhasználásával készül. Alig van azonban a brit szupermarketek fagyasztóiban olyan saját márkás jégkrém, amely maradéktalanul megfelel a kívánalmaknak, vagy legalább tejet, vaníliát, tejszínt biztosan tartalmaz.

Vaníliajégkrém - vagy csak ez a neve? Forrás: Shutterstock

Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy

2015 után sokat lazultak az élelmiszerek tartalmára vonatkozó előírások, részben azért, hogy a különböző célcsoportok – vegán, diétás, gluténérzékeny – igényeit kiszolgáló gyártók dolgát megkönnyítsék az adott termékcsoportban.

Addig például csak azokat a termékeket lehetett jégkrémnek hívni, amelyek legalább 5 százalékos zsír- és 2,5 százalékos tejfehérje-tartalommal bírtak.

Ez mostanra megváltozott. Ma már például „tejes jégkrém” megjelölést kaphat az a termék, amelynek 5 százalékos a zsírtartalma, és kizárólag állati eredetű fehérjét tartalmaz. De a jégkrémekre vonatkozó általános megkötések sokat lazultak.

Madagaszkári vaníliatermés Forrás: AFP/Rijasolo

Se tej, se vanília

A fogyasztóvédelmi vizsgálat 24 terméket vett górcső alá, elsősorban azokat, melyek a nagy brit kiskereskedelmi láncokban, az Asdában, a Morrison'sban a Tescóban és néhány más boltban kaphatók.

Ezek közül csak a felére igaz, hogy mindhárom kulcsösszetevőt – természetes vanília, friss tej, tejszín – tartalmazza.

A vizsgált termékek ötödében egyik sem található meg a három alapvető összetevőből, azaz se tejet, se vaníliát, se tejszínt nem tartalmaznak. Ezeket az alapanyagokat a gyártók olcsóbb összetevőkkel helyettesítik.

Például a vaníliát vanilinnel, aminek azonban élvezeti értéke gyengébb, mint a természetes vaníliáé. A fűszernövény kilogrammonkénti ára jelenleg 440 font (kb. 160 ezer forint) körül mozog,

amivel a sáfrány utáni a második legdrágább fűszernövény a világon, és többe kerül, mint a súlyában mért ezüst.

Ugandai vanília Forrás: onsullivan.com

Az árdrágulás fő oka, hogy a globális piac legfontosabb ellátójának számító Madagaszkárt súlyos természeti csapások érték, elpusztítva a termés egy részét.

A Which? szakértői azt ajánlják a vásárlóiknak, ha biztosra akarnak menni, vásárlás előtt alaposan tanulmányozzák a termék címkéjén az összetevőket, és kerüljék azokat, amelyek olcsó helyettesítő anyagokat, illetve pálmaolajat tartalmaznak.

A brit The Guardian cikkében megtekinthető a vizsgált termékek listája, és az, hogy tartalmazzák-e a három alapösszetevőt ezek a jégkrémek, illetve fagylaltok.