Rekordbevétel az önkéntes nyugdíjpénztáraknál

családi kassza
Vágólapra másolva!
Az idén ismét rekordot dönthet a díjbevétel az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, miután az első hat hónapban 60,6 milliárd forint folyt be az intézményekhez, 15 százalékkal több, mint tavaly – írta a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A jegybank adatait ismertetve a lap kitér arra: hiába változtak 2017-ben a cafeteriaszabályok előnytelenül a pénztárak számára,

a munkáltatói hozzájárulások csak átmenetileg estek vissza tavaly, idén már ismét nőnek.

Az első fél évben a cégek 19,15 milliárd forinttal járultak hozzá dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításaihoz, ez 9 százalékkal több a tavalyinál.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A pénztártagok egyéni befizetéseinek összege 24,2 százalékkal nőtt, a fél év végén már megközelítette a 42,4 milliárd forintot, emellett több mint 10 milliárd forintnyi adóvisszatérítés is gyarapította a számlákat.

Rossz hír azonban, hogy a tőzsdék esése és az állampapírhozamok emelkedése miatt a kasszák befektetésein veszteség keletkezett. Fél év alatt 35,7 milliárd forintot buktak el, így teljes vagyonuk csökkent az év végi, rekordnak számító 1392 milliárdról 1379,4 milliárd forintra – írta a lap.

Majd hozzátette, ez azt jelenti, hogy egy átlagos pénztártag egyenlege még mindig 1,2 millió forint fölötti.

Érdekesség, hogy elindult a járadékfizetés is a pénztáraknál. Az MNB adatai szerint a második negyedévben összesen 2,63 millió forintot utaltak ki a nyugdíjba vonuló pénztártagoknak.