Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felkészült a bevándorlási különadóval kapcsolatos összes feladatra. Tekintettel arra, hogy a törvény augusztus 25-én lépett hatályba, és az első bevallást csak szeptember 15-én kell benyújtani, a hivatal fő feladata jelenleg az adózók tájékoztatása annak érdekében, hogy az érintettek maradéktalanul eleget tudjanak tenni az adókötelezettségeiknek.
Vágólapra másolva!

A bevándorlási különadó is – hasonlatosan a legtöbb adóhoz, így például az általános forgalmi adóhoz vagy a személyi jövedelemadóhoz – az önadózáson alapul.

Ez azt jelenti, hogy elsőként az érintett adóalanyoknak, illetve a potenciális adóalanyoknak kell eldönteni, hogy vajon ők az újonnan bevezetett adófajta hatálya alá tartoznak-e, és ha igen, akkor ez milyen kötelezettségekkel jár.

Ebben a törvény, valamint a törvény hivatalos indokolásán túl a NAV általános tájékoztatója is segítséget nyújt, amit a bevándorlási különadó hatályba lépése előtt 10 nappal, 2018. augusztus 15-én tett közzé a honlapján. Mindezek mellett, ha az érintettek bizonytalanok abban, hogy tevékenységük adóköteles-e vagy sem, a tényállás feltárásával tájékoztatást kérhetnek az adóhivataltól.

A NAV segít abban, hogy az adóalanyok eldöntsék, tevékenységük a bevándorlási különadó szempontjából adóköteles-e Fotó: Vorigin Dóra [origo]

A bevándorlási különadóval kapcsolatos rendelkezésekben foglalt kötelezettségek teljesülésének vizsgálata a bevándorlási különadóról szóló bevallás első ízben történő benyújtását követően merülhet fel. Tekintve, hogy ezen határidő a 2018. augusztus 25. és 31. között nyújtott támogatások vonatkozásában 2018. szeptember 15., így ezen időpont után a NAV megkezdi az említett kötelezettségek teljesítésének ellenőrzését. Amennyiben ennek során az állapítható meg, hogy a törvényben foglalt kötelezettségek nem teljesültek, akkor az eljárási rendelkezések alapján adóbírság, illetve mulasztási bírság szabható ki az érintett adózók terhére.