Újabb megállapodás a léalma felvásárlási áráról

alma almahalom almaszüret almatermelő Foglalkozás gyümölcs léalma mezőgazdasági vállalkozó műanyagláda NÖVÉNY SZEMÉLY vállalkozó
Nagykálló, 2014. október 11. Almatermelő borítja almáját a garatba a Brix-Trade Kft. sűrítménykészítő üzemének telephelyén Nagykállóban 2014. október 11-én. A mai napon kezdte meg az ipari alma felvásárlását a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. A túltermelés okozta almapiaci válság enyhítésére indított kereskedőházi programban Vaján, Mátészalkán és Nagykállóban veszik át a termelőktől a gyümölcsöt. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Két újabb feldolgozóval állapodtak meg a gazdák az ipari alma felvásárlási áráról, az Austria Juice Kft. és a Rauch Hungária Kft. egyaránt kilogrammonként nettó 20 forintért veszi át a gyümölcsöt a termelőktől – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz).
Vágólapra másolva!

Tájékoztatásuk szerint a vajai Döhler Kft.-vel történt keddi megállapodás után

az Austria Juice bejelentette, hogy csütörtök reggeltől az ipari almát kilogrammonként húsz forintért veszi át,

míg a rezisztens fajtákat huszonkét forintért vásárolja fel a szerződéssel rendelkező termelőktől. A Rauch csütörtöktől szintén nettó húsz forintot fizet a léalmáért.

Illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

Az érdekképviseleti szervezet közleményében kitért arra, hogy a mátészalkai székhelyű, magyar magántulajdonban lévő Eszat Első Szatmári Almafeldolgozó Kft. továbbra sem hajlandó a tisztességes árat megfizetni a gazdáknak az ipari almáért.

Amennyiben csütörtök reggelig a cég nem változtat az álláspontján, a gazdák folytatják az üzem előtti demonstrációjukat – írta a Magosz.