Tilos lesz kiskorúaknak energiaitalt árusítani

2018.08.30. 18:32

Nagy-Britanniában egy új törvényjavaslat betiltaná az energiaitalok árusítását kiskorúak számára, hiszen a magas koffein és cukortartalom egészségügyi kockázatot jelent.

A britek készek betiltani az energiaitalok forgalmazását a fiatalok számára. Arról a héten fognak egyeztetni a törvényhozók, hogy az új szabályozást miként lehet a hétköznapokban betartatni. Fontos vitapont még, hogy a 16 éven aluliakat vagy a 18 éven aluliakat érintse majd a változás.

Theresa May brit miniszterelnök szerint az energiaitalokra vonatkozó tilalom a kormány új stratégiájának része, amellyel a fiatalkori elhízást szeretnék visszaszorítani. Hozzátette, hogy a tinédzserek gyakran azért isszák ezeket a magas koffeintartalmú italokat, mert olcsóbbak, mint a hagyományos üdítők.

A tiltás mellett szól az is, hogy az energiaital-fogyasztás hiperaktivitást, alvászavart és fejfájást is okoz a fiataloknál. Egy 250 milliliteres Red Bull 80 milligramm koffeint tartalmaz, háromszor annyit, mint egy doboz Coca-Cola. A Monster, amely fél literes kiszerelésben kapható, pedig 160 milligramm koffeint tartalmaz.

Táblázat arról, hogy a különböző energiaital-márkák hány kockacukornak megfelelő cukrot tartalmaznak, valamint hány csésze kávéval megegyező koffeint.Forrás: The Guardian

De nemcsak a koffein jelenti az energiaitalok legnagyobb veszélyét, hanem a magas cukortartalom is. A brit kormány által készített tanulmány szerint a cukros energiaitalokban 60 százalékkal több kalória és 65 százalékkal több cukor van, mint a hagyományos üdítőkben.

Néhány nagyobb áruházlánc már betiltotta a fiatalok számára az energiaital értékesítését, de ezzel csak azt érték el, hogy a tinédzserek máshol szerezték be az olcsó italt. Ráadásul Angliában ezen a téren kifejezetten rossz a helyzet, mert egy felmérés szerint 50 százalékkal több energiaitalt fogyasztanak a brit tinik, mint más európai országokban élő kortársaik.

A brit kormány emellett kiemelte, hogy a 10 és 17 év közötti gyermekek kétharmada, valamint a 6 és 9 év közöttiek negyede fogyaszt már energiaitalt.

Steve Brine brit egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy néhány boltban akár egy fontért is beszerezhető négy doboz 250 milliliteres energiaital, az alacsony ár pedig vonzóvá teszi az üdítőkkel szemben.