Teljes a csőd Argentínában

A főváros, Buenos Aires pénzügyi központjának felhőkarcolói
Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb a gazdasági és pénzügyi káosz Argentínában. A héten hihetetlen mértékben felgyorsult a peso értékvesztése, a jegybank pedig drasztikus kamatemelést hajtott végre. A helyzetet a Nemzetközi Valutalap (IMF) oldhatja meg, amelynek segítségét egyre jobban sürgeti az argentin kormány.
Vágólapra másolva!

A dél-amerikai állam fizetőeszköze szabadesésbe kezdett az elmúlt napokban, csütörtökön 17 százalékos mínuszban is járt a dollárral szemben. Ezzel a héten eddig már mintegy 20 százalékot veszített az értékéből. A Bloomberg összefoglalója kitér arra, hogy az ország csütörtökön a korábbi 45-ről 60 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, ami ezzel a legmagasabbnak számít az egész világon. Két hete már jelentős kamatemelést hajtottak végre, akkor 5 százalékponttal lett magasabb az alapkamat.

Sürgetik az IMF-et

Egy nappal korábban az argentin miniszterelnök, Mauricio Macri a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult, hogy

kezdjék meg korábban annak az 50 milliárd dolláros mentőcsomagnak a folyósítását, amelyről még májusban állapodtak meg.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy ilyen nagyságrendű hitelmegállapodás még soha nem született az IMF történetében.

Argentína egyébként 2001-ben egyszer már az IMF „lélegeztetőgépére” került, amikor a dél-amerikai állam gazdasága összeomlott. Ettől kezdve több mint egy évtizeden keresztül baloldali populista kormányzat irányította az országot, amely sokáig élvezte a választók bizalmát, de valójában nem sikerült talpra állítania a gazdaságot. Ráadásul ebben az időszakban az argentinok teljesen elszigetelődtek a nemzetközi pénzpiacoktól. Ennek a politikai korszaknak vetett véget a mostani miniszterelnök, Macri 2015-ben történt megválasztása.

A főváros, Buenos Aires pénzügyi központjának felhőkarcolói Forrás: Origo

Ám a gazdaság leépülése és a pénzügyi folyamatok romlása folytatódott. Az idén az infláció 30 százalék felett ragadt, emellett a gyenge peso rendkívül negatívan érinti a helyi vállalkozásokat.

Az argentin nemzeti valuta az idén összességében már több mint 50 százalékkal értékelődött le a dollárhoz képest.

Bedőlhet az egész gazdaság

A pénzromlás, az elszabaduló infláció és más negatív gazdasági folyamatok bedönthetik az egész gazdaságot, és még inkább a szakadék szélére sodorhatják a már így is nehéz helyzetben lévő háztartásokat.

Argentínában a vezetés igyekszik menteni a helyzetet, ennek érdekében azonban további drasztikus lépések bejelentése várható az elkövetkező napokban. Hétfőn közzéteszik például azt a megszorító intézkedéseket tartalmazó tervet, amely a jövő évre jelentős mértékben csökkenteni szeretné a fizetési mérleg deficitjét.

A kormány ugyan próbálja megmenteni az országot a teljes katasztrófától, de a most zajló események valószínűleg sötét árnyként vetülnek majd a jövő évi parlamenti választásokra,

ezért kérdéses, hogy a Macri vezette politikai erők továbbra is hatalmon maradhatnak-e az országban.