Mutatjuk, mi kell ahhoz, hogy 40 forintért Suzuki-leányvállalatot vehessen

Suzuki Swift
Vágólapra másolva!
Kivonul a kínai piacról a japán autógyártó óriás Suzuki, miután ottani leányvállalatát jelképes, 1 jünaos vételáron, értékesítette egy kínai, állami tulajdonú autógyártó holdingnak, a Changan Automobile-nak.
Vágólapra másolva!

Az, hogy a kínai vállalat 100 százalékosra növeli tulajdoni hányadát a japán gyártó Changan Suzuki nevű leányvállalatában, azt is maga után vonja, hogy a Suzuki kivonul a kínai piacról.

Nem adtak el elég kicsi kocsit

A kínai vállalat már korábban is jelen volt tulajdonosként a Suzuki ottani, 1993-ban indított cégében, de a mostani akvizícióval, immár a vállalat kizárólagos birtokosává vált. A kínaiak korábbi 50 százalékos tulajdonrészük mellé vásárolták meg a többit a japán anyavállalattól, írja az Asia Times.

A Suzuki azért döntött a kínai piac feladása mellett, mert az elsősorban kisméretű típusokra épített terjeszkedési stratégiája nem hozta meg a várt eredményt.

Az eladások 2011 óta évről évre csökkentek, mert a kínai vásárlók más gyártók típusait keresték inkább.

A cég az idei év első felében 24 900 járművet értékesített, ami nagyon gyenge eredménynek számít a hatalmas kínai piacon, és kevesebb, mint más gyártók egyetlen hónap alatt produkált eladásai.

Kivonul a Suzuki Kínából, évről évre romlottak a cég értékesítési eredményei Forrás: Suzuki

Igaz volt a pletyka

Iparági értesülések már korábban is szóltak arról, hogy a japán gyártó elhagyhatja a kínai piacot, ezeket azonban a cég rendre cáfolta.

A most a jelképes 1 jüanért (40-42 forint) átadott tulajdonrész a másik cégben azt jelenti, a Suzuki véglegesen hátat fordít Kínának.

A cég két leányvállalattal, a Changhe Suzuki-val és a most eladott Changan Suzuki-val volt jelen Kínában, előbbit 23 éve alapította, és idén júniusban jelentette be felszámolását.