Az IKEA ismét megelőzi a világot

indiai IKEA-áruház
Az IKEA a hetekben egy újabb ország piacán is megjelent: Indiában megnyitotta első áruházát
Vágólapra másolva!
Az IKEA azt tervezi, hogy 2020-tól a világ öt nagyvárosában már kizárólag elektromos járművekkel bonyolítja le a házhozszállítást. Öt évvel később pedig már minden olyan országban, ahol jelen van, csak ilyen szállítóeszközöket szeretne használni.
Vágólapra másolva!

Az IKEA Csoport bejelentette, hogy öt nagyváros belső területein 2020-tól már kizárólag elektromos áruszállítókkal vagy más zéró-emissziós eszközzel hajtja végre a megrendelt bútorok, lakáskiegészítők kiszállítását.

Először Amszterdamban, Los Angelesben, New Yorkban, Párizsban és Sanghajban vezetik be ezt a rendszert.

De máshol is fokozatosan átállnak a környezetkímélő járművekre. A világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi cége világszinten 2020-ra összességében 25 százalékosra tervezi növelni a részarányukat.

Az IKEA a hetekben egy újabb ország piacán is megjelent: Indiában megnyitotta első áruházát Forrás: AFP/Noah Seelam


A végső cél pedig az, hogy 2025-re már csak elektromos vagy más zéró-emissziós szállítóeszközöket használjanak a házhozszállításnál.

– idézi Jesper Brodin, az IKEA vezérigazgatójának nyilatkozatát a Reuters.

A cégnek a világ 30 országában 366 áruháza van, amelyek részben saját tulajdonában állnak, részben franchise-szerződés keretében üzemeltetik őket.