80 éves a Videoton

2018.09.17. 14:28

A Videoton vállalatcsoport árbevétele rekordmértékben, 2018 első 8 hónapjában az előző év azonos időszakához képest 11 százalékkal növekedett. Termelő cégeik árbevétele 2018 végére, a válság óta eltelt 10 év alatt várhatóan csaknem megháromszorozódik.

A Videoton vállalatcsoport az Európai Unión belüli székhelyű szerződéses gyártók között az árbevételt tekintve továbbra is az első öt között van, a hozzáadott értékben pedig az első háromban.
Ugyanakkor eddig ez a legküzdelmesebb év a társaság számára. A növekedést munkaerő híján gyakorlatilag változatlan létszám mellett kellett elérniük. Termelő cégeik létszáma félévkor 7250, a szolgáltató cégekkel együtt 10700 fő volt.
Az idei évben fennállásuk legnagyobb beruházási programját hajtják végre, az idén megvalósuló fejlesztéseik összértéke meghaladja a 14 milliárd forintot, ami az elmúlt évek hasonló értékének a 2,5-szerese. 

T 4303 Tavasz televíziókészülék (a Videoton elődje)Forrás: FORTEPAN/Kotnyek Antal


A beruházások alaptevékenységükhöz, jelentős részben az Ipar 4.0, az integrált vállalat-irányítás, a digitalizálás területét érintik, a következő évtized fejlődését alapozzák meg. A vállalatcsoport idén ünnepli fennállásának 80. évfordulóját.

KAPCSOLÓDÓ CIKK