Ezen a héten itt ellenőriz a NAV

Roham Libidó Strand, strand, teszt, roham libidó strand, Balatonvilágos, kemping, büfé
Vágólapra másolva!
Az ADÓtraffipax honlapon megjelent információk alapján megmutatjuk, hol és milyen profilú vállalkozások számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre ezen a héten.
Vágólapra másolva!

A látszólag tevékenységet nem folytató vállalkozások ellenőrzése

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2018. szeptember 10-től azon adózók utólagos ellenőrzését kezdi meg, akik

a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, a rendelkezésre álló kontroll adatokból azonban ezzel ellentétes következtetetés vonható le.

A vizsgálatok célja az adózók valós tevékenységének feltárása, valamint ennek alapján a tényleges adófizetési kötelezettség megállapítása, előírása.

Közösségi beszerzéseiket bevallani elmulasztó kereskedők

A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai 2018. február 26-tól a tagállami információk szerint

jelentős összegű be nem vallott közösségi beszerzéssel rendelkező adóalanyok közösségi kereskedelmi ügyleteit vizsgálják.

Környezetvédelmi termékdíj ellenőrzés

A NAV megyei fővárosi igazgatóságai 2018. július 9 óta vizsgálják a környezetvédelmi termékdíj köteles termékek forgalmazásával, importjával érintett adózók adókötelezettségeinek bejelentés, bevallás benyújtás, nyilvántartás vezetés szabályszerű teljesítését.

Kiemelt ellenőrzések a fővárosban

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2018. június 11-től országos akció keretében fokozott jelenléttel, megerősített kapacitással, több száz revizor és pénzügyőr részvételével összehangoltan ellenőrzi a fővárosban működő kereskedőket.

Az ellenőrzések elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon és vásárcsarnokokban értékesítőket, valamint a személyszállítási tevékenységet folytatókat érintik. Az ellenőrök megjelenésére fokozottan lehet számítani az V., VI.. VII., IX. kerületekben. Az ellenőrzések során a nyugta- és számlaadás, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetése, a foglalkoztatottak bejelentése és a készpénzkészlet vizsgálata mellett fokozott figyelmet fordítanak a munkatársak a jövedéki termékek forgalmazásának vizsgálatára is.

A szezon elmúlt, de a balatoni adóellenőrzések megmaradtak Forrás: [origo]

Ellenőrzések a Balatonnál

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2018. július 16-tól fokozott jelenléttel, több száz revizor részvételével összehangoltan ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit. Az ellenőrzések elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, strandokon értékesítőket érintik. Az ellenőrzések során a nyugta- és számlaadás, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetése, a foglalkoztatottak bejelentése és a készpénzkészlet vizsgálata mellett az ellenőrök fokozott figyelmet fordítanak a turizmus fejlesztési hozzájárulás teljesítésének, illetve az étel-ital automaták regisztrációjának vizsgálatára, valamint indokolt esetben a jövedéki termékekkel összefüggő ellenőrzésekre.

Az aktuális heti megyei ellenőrzések listája a Kamaraonline.hu oldalon is olvasható.

A NAV természetesen a fentiektől függetlenül, előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet!