A Dunkin' Donuts kidobja a fánkot

Dunkin Donuts
Vágólapra másolva!
A Massachusetts államban alapított vállalat jövőre komoly átalakításba kezd, és ennek részeként megváltoztatják a több mint 60 éves márkanevet: a Dunkin' Donuts ezentúl csak Dunkin' lesz.
Vágólapra másolva!

Az átalakítás része azoknak a vállalati erőfeszítéseknek, amelyekkel azt szeretnék elérni, hogy a fánk helyett inkább az italairól legyen híres, vagyis a cég ezentúl a kávékra, teákra, gyorsan fogyasztható ételekre és a még gyorsabb kiszolgálásra helyezi a hangsúlyt.

Illusztráció Forrás: AFP/Getty Images/Spencer Platt

A Dunkin' Donuts-ál hangsúlyozták, hogy például a kávéfogyasztás az amerikai értékesítés 60 százalékát teszi ki.

– nyilatkozta David Hoffmann vezérigazgató. Hozzátette, hogy Kaliforniában már tavaly átneveztek egy üzletet Dunkin'-ra, később a cég massachusettsi központja közelében is rövidítettek a bolt elnevezésén.

Illusztráció Forrás: Flickr/mhaithaca

A cég továbbá digitális újításokba is kezdett, például a vásárlóknak már arra is lehetőségük van, hogy előre megrendeljék, amit szeretnének egy alkalmazáson keresztül, és sorban állás nélkül átvehetik azt.

Ráadásul 2020 végéig több mint ezer új üzletet nyitnak az Egyesült Államokban.

A Dunkin' Donuts jelenleg 11 ezer üzlettel rendelkezik világszerte, ebből mintegy 9 ezer az USA-ban van.