Egy Twitter-bejegyzés miatt kerülhet börtönbe a Tesla vezére

elon musk spacex tesla
Elon Musk
Vágólapra másolva!
Elon Muskot feljelentette az amerikai értékpapír- és tőzsdebizottság. A Tesla első emberét csalással vádolják, miután egyik Twitter-bejegyzésével komolyan befolyásolta a cég részvényárfolyamának alakulását. Az elektromos autógyártó részvényei csütörtökön, a tőzsdezárás utáni kereskedésben 11 százalékot zuhantak, összességében pedig a részvények 30 százalékkal érnek kevesebben, mint egy éve, amikor a Tesla árfolyama átlépte a 387 dollárt.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, minden hétre jut egy Tesla-botrány. Az elektromos autógyártó vezére - Elon Musk - folyamatosan a címlapokon szerepel, mostanában ráadásul túlnyomórészt negatív hírek keringenek róla a médiában. Nemrég élő adásban szívott el egy füves cigarettát, nemrég pedig Twitter-bejegyzéséből lett botrány.

Elon Musk augusztus 7-én írta ki Twitterre, hogy kész kivezetni a tőzsdéről a vállalatot. A piac hamar reagált, és csak azon a napon 11 százalékkal erősödtek a Tesla papírjai. Musk azt is állított, hogy tárgyal Szaúdi-Arábia egyik jelentős befektetési alapjával a privatizálással kapcsolatban, de augusztus végén mégis elállt ettől az ötlettől.

Az amerikai értékpapír- és tőzsdebizottság (SEC) szerint Elon Musk hamis és félrevezető információkat közölt, valamint nem tájékoztatta a bizottságot arról sem, hogy a Tesla tárgyalásban állna egy szaúdi befektetési alappal. Stephanie Avakian, a SEC munkatársa szerint a tőzsdén jegyzett vállalatok vezetői felelősséggel tartoznak a részvényeseik felé, akiknek joguk van pontos és valós információkat kapni, legyen az hivatalos úton vagy közösségi média bejegyzésben.

Hozzátette, hogy a celeb státusz és a hírnév sem mentesít valakit a törvények betartása alól.

Musk szerint a SEC vádjának nincs valóságalapja. A Tesla vezére kijelentette, hogy rendkívül csalódott és szomorú a vizsgálat és a feljelentés miatt. Hangsúlyozta, hogy élete során sosem hazudott a befektetőinek és az őszinteségét tartja egyik legnagyobb erényének.

A SEC szerint azonban Musk hazudott arról, hogy megállapodott egy befektetési alappal a Tesla tőzsdei kivezetésének finanszírozásáról.

Musk nem tárgyalt az említett szaúdi alappal egy július 31.-ei 30-45 perces találkozót leszámítva és a Twitter-üzenete előtt sosem került szóba, hogy a Tesla vezére kivezetné a tőzsdéről a vállalatot, más befektetőt pedig nem is keresett meg ezzel kapcsolatban. Emellett a részvényeseket sem kérdezte meg arról, hogy mit szólnának egy ilyen lépéshez. A SEC jelentése kiemeli azt is, hogy a Tesla nem keresett fel semmilyen jogi vagy pénzügyi tanácsadót azért, hogy segítsen a tőzsdei kivezetésben.

Hatalmasat zuhant a Tesla a tőzsde zárása utáni kereskedésben Forrás: Yahoo Finance

A jelentés azt is megemlíti, hogy Musk a Twitter-bejegyzését a Tesla többi igazgatójának beleegyezése nélkül posztolta az internetre. Musk ráadásul úgy írta meg az üzenetet, mintha már meglenne a szükséges pénzt a vállalat privatizációjához, azaz megállapodtak volna egy céggel vagy befektetési alappal. A Tesla befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója később egy elemzőnek azt nyilatkozta, hogy fogalma sincs, hogy a megállapodás írásos vagy verbális volt.

Egy másik elemzőnek tett nyilatkozatában pedig azt feltételezte, hogy mivel Musk kiírta az üzenetet, ezért majdnem biztos, hogy a megállapodás megtörtént.

Elon Musk Forrás: AFP/Peter Parks

A New York Times szerint Musk eredetileg 419 dolláros részvényenkénti áron akarta kivezetni a tőzsdéről a Teslát, de az árat 420-ra kerekítette, mivel nemrég tudta meg a szám jelentőségét a marihuána kultúrájában, és úgy gondolta, a barátnője szerint ez vicces lesz. A SEC mellett az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálta Musk Twitter-bejegyzését, ők minden bizonnyal annyira nem találták viccesnek a történetet.

A SEC feljelentése kapcsán nemcsak a Tesla kerülhet bajba, hiszen Musknak még két vállalata van, köztük a SpaceX és a kevésbé ismert Boring Company. Jim Cramer, a CNBC elemzője szerint azonban senki se reménykedjen abban, hogy a Tesla komoly büntetést fog kapni. Kijelentette, hogy mire a SEC lecsap a Teslára, addigra az emberiség már a Marson lesz.