Komoly bajban a Ryanair légitársaság

Ryanair, sorban állás
Vágólapra másolva!
A légitársaság számítása szerint a cég bevétele mintegy 12 százalékkal lesz alacsonyabb, mint azt előzetesen jelezték – korábban 1,35 milliárd euró bevételre számítottak, ez azonban 1,2 milliárd euróra csökkenhet.
Vágólapra másolva!

Az ír Ryanair szerint a magasabb olajárak, az Európai Unió repülési kompenzációs szabályokkal kapcsolatos magasabb költségek, valamint a legutóbbi sztrájkok miatt számítanak kevesebb bevételre.

Ráadásul a légitársaság részvényei a nyitáskor 8 százalékot zuhantak.

Illusztráció Forrás: AFP/Andreas Arnold

Múlt héten a Ryanair pilótái mellett a légiutas-kísérők is sztrájkoltak Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában, ami járattörlésekhez vezetett, érintve ezzel 40 ezer ember utazását.

A légitársaság úgy nyilatkozott, hogy az üzemanyagárak mintegy 10 százalékos emelkedését nem építették bele a viteldíjakba.

A cég hozzátette, hogy több útvonalát és központját is megszünteti a jövőben: négy holland, és két német repülőtérnél változnak az útvonalak.

David Madden, a CMC Markets elemzője szerint egyértelmű volt, hogy a Ryanair agresszív álláspontja negatív hatással lesz üzleti tevékenységére, továbbá rámutatott arra, hogy a cég részvényei 38 százalékot estek az elmúlt időszakban.