Világszerte hódítanak a többgenerációs munkahelyek

2018.10.01. 18:33

A Randstad Workmonitor második negyedéves jelentése alapján nehézséget elsősorban a korosztályok közötti kommunikáció okoz, a magyar munkavállalók ugyanakkor könnyebben megtalálják a közös hangot. Felettesünk életkorával kapcsolatban egyébként rugalmasak vagyunk, csakúgy, mint az online térbe átnyúló munkahelyi kapcsolatokkal.

A többgenerációs munkahelyek világszerte hódítanak a Randstad Workmonitor második negyedéves jelentése szerint. Magyarországon sincs ez másképp, ötből négy megkérdezett jelenleg is multigenerációs közegben dolgozik, és akkor is ezt választaná, ha neki kellene döntenie.

illusztrációForrás: Shutterstock

Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere szerint a válaszok alapján ennek egyik oka az, hogy a többgenerációs csapatok ötletei és problémamegoldása sokkal színesebb, egyedibb, ami különösen jövedelmező a cégnek és a csapatszellemnek egyaránt. Szektorokat tekintve egyébként a kommunikáció és vegyipar területén legjellemzőbb ez a befogadó szemlélet

A harmadik ikszhez közeliek és az 55 év felettiek szeretik itthon leginkább a vegyes csapatmunkát. Amellett, hogy a sokszínű csapatok hatékonyabbak, kreatívabbak és a munkavállalók körében is népszerűek, hordoznak magukban zökkenőket is. Leginkább a kommunikációs stílus különbözteti meg az ilyen csapatokat az életkor szerint homogén munkahelyektől, globális szinten a korosztályok közötti interakciót a megkérdezettek harmada kihívásnak találja.

illusztrációForrás: Getty Images/FangXiaNuo/Fangxianuo

A magyar munkavállalók könnyebben alkalmazkodnak egymáshoz: nálunk mindössze minden ötödik megkérdezett számára okoz nehézséget a nála idősebb vagy fiatalabb kollégákkal való kapcsolattartás. A kulturális különbségek hatása is érezhető: míg India a legelfogadóbb és legpozitívabb a multigenerációs munkaformával kapcsolatban, addig Japán a legszigorúbb és legelutasítóbb.

Elfogadjuk, ha fiatalabb a felettesünk

A Randstad Workmonitor második negyedéves jelentése arra is rámutat, hogy nincs nagy jelentősége a felettes és beosztott közötti korkülönbségnek. „A kutatás eredményei azt mutatják, hogy amíg a felettes inspiráló, motiváló és példaértékű, addig lehet fiatalabb vagy idősebb is a munkatársaknál" – mondta Szokody Ágnes.

Azonban, ha ezeknek a feltételeknek nem felel meg, már kevésbé elnézőek az alkalmazottak. Ilyen esetben globális szinten a megkérdezett 69 százaléka a vele egykorú vagy idősebb vezetőt részesíti előnyben." A régióban mi magyarok nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a kornak. A válaszolók közel háromnegyede választana inkább korabeli vagy idősebb felettest, míg Lengyelország (47%) a legnyitottabb ezen a téren.

Munka és magánélet: nyitottabbak vagyunk az átlagnál

A kutatás a munkavállalók közösségi médiához való viszonyát is vizsgálta. Míg globálisan a válaszolóknak csak 61 százaléka lép kapcsolatba munkatársaival olyan közösségi platformokon, mint a Facebook vagy az Instagram, addig Magyarországon tízből nyolcan elfogadják kollégáik felkéréseit. Közülük is ezen a téren a nők nyitottabbak.

illusztrációForrás: Getty Images/iStockphoto/sturti/

A hierarchia nemcsak a csapatstruktúrában, de a munka és magánélet összekapcsolásában is jelentkezik: közvetlen főnökükkel globális szinten is óvatosabbak a megkérdezettek, és nálunk is már csak minden második munkavállaló nyilatkozta azt, hogy ismerősök a különböző közösségi csatornákon. A nemzeti kultúra hatása is érezhető: Japán (19%), Franciaország (36%) és Németország (46%) a legzárkózottabb ezen a téren.