Mol: fontos szinten az árfolyam

2018.10.06. 12:00

A Mol részvényei a nyári hónapokban mintegy 20 százalékot emelkedtek, és technikailag nézve az olajpapírt, a kép továbbra is kedvezőnek látszik. Ugyanakkor a társaság első féléves eredménye meglehetősen vegyesre sikeredett. 

A Mol árfolyama a júniusi mélypont óta az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedett. Ennek során áttörte a korábban hónapokon keresztül kemény ellenállást jelentő csökkenő trendvonalat, emellett a 200 napos mozgóátlagon is túljutott. Az emelkedő tendenciát támogatja az is, hogy az MACD indikátor vételi jelzést adott.
Az olajpapír árfolyama szeptemberben már tesztelte a 3000 forintos ellenállást is, egyelőre azonban nem sikerült átverekednie magát rajta. Az elmúlt napokban ezen a szinten tanyázott az árfolyam. Ha sikerül túljutnia rajta, akkor betöltheti a korábban hátrahagyott rést 3100 forint környékén, míg lefelé a 2850 forint környéke szolgálhat támaszként.
Az olajtársaság számára az idei év első fele ugyanakkor vegyes eredményeket hozott. Az Equilor Befektetési Zrt. elemezése kiemeli, hogy a legnagyobb figyelemmel kísért CCS EBITDA (újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta" EBITDA) soron megverte az elemzői konszenzust, azonban a CCS EBIT és az adózott eredmény szintjén alulmúlta. Ha 2017 első félévéhez viszonyítjuk az eredményeket, akkor minden eredménysoron jelentős visszaesést figyelhetünk meg.

Forrás: MTI/Komka Péter

Elsősorban a finomítás és kereskedelem (downstream) divíziónak volt betudható a gyengébb teljesítmény, amit a kutatás-termelés (upstream) és a fogyasztói szolgáltatások részleg kiemelkedő teljesítménye együttesen sem tudott kompenzálni.
Mindenképpen pozitív, hogy az upstream üzletág első féléves eredménye éves alapon 37 százalékkal emelkedett a növekvő olaj- és gázáraknak köszönhetően. A szénhidrogén-kitermelés a várakozásoknak megfelelően alakul, ami a második félévben is tarthatónak tűnik. Azonban a Mol vélhetően konzervatív Brent olajár előrejelzéssel kalkulál, így a divízió a vezetés által előre jelzettnél jobban teljesíthet.

A downstream részleg teljesítménye viszont az első félévben éves alapon 24 százalékkal esett. A második félévben kisebb kiesés várható a finomított volumenben, ami a pozsonyi finomítót érinti, azonban a tavalyi finomítói és petrolkémiai marzsoktól továbbra is elmaradó értékeket várnak az Equilor elemzői, ami további nyomás alatt tarthatja az üzletágat.
Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy új csúcsot döntött a fogyasztói szolgáltatások szegmens eredménye: 28 százalékkal bővült az első félévben éves alapon.

Forrás: 123rf.com

A második negyedévben is teljesült a vállalat stratégiai célja, és növekedett a nem-üzemanyag jellegű bevételek részaránya. A szegmensben további eredménybővülés várható az idei második félévben.
Az olajtársaság januárban elindította új budapesti közösségi autómegosztó szolgáltatását, a Mol Limót. Jelenleg még gyerekcipőben jár a kezdeményezés, de 2020-ig szeretnék a főváros közigazgatási határáig kiterjeszteni, és tisztán elektromos hajtásúvá alakítani. Az új irány hozzájárulása még elenyésző a társaság eredményeihez, de az Equilor szakemberei szerint az irány mindenképpen üdvözlendő.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK