Kémbotrány: kínai kémchipek lesték évekig az Apple és az Amazon szervereit

China USA american chinese flag zászló amerikai kínai
Vágólapra másolva!
Kínai kémek éveken át figyelhettek több mint harminc amerikai nagyvállalatot, köztük az Amazont és az Apple-t is. Peking állítólag arra kényszerítette a kínai techvállalatokat, hogy csempésszenek rizsszem méretű mikrochippeket az amerikai cégek Kínában gyártott szervereibe. Így a hackerek különböző vírusokat telepíthettek, valamint fontos adatokhoz is hozzáférhettek. A támadásban több amerikai kormányhivatal is érintett.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg beszámolója szerint az Amazon és az Apple egy belső vizsgálat során találta meg a mikrochipeket és jelentették a hatóságoknak. A vállalatok szerint nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a cég vagy az ügyfelek adatait ellopták volna, az érintett szervereket viszont eltávolították.

Az említett vállalatok tagadták az esetet, szerintük nem találtak mikrochipeket a Kínában gyártott szervereikben, valamint arról sem tudnak, hogy FBI-vizsgálat folyna az ügyben.

A chipeket állítólag az amerikai székhelyű Super Micro Computer, közismertebb nevén a Supermicro alaplapjaiba rejtették el, amely a világ egyik legnagyobb beszállítója.

Az ő alaplapjukat használják a legnagyobb vállalatok szervereikhez, de a hadseregnek is szállítanak. A Super Micro több száz ügyfél számára szolgáltat szervereket, a gyártás pedig Kínában zajlik.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Egy szakértő szerint a Supermicrora úgy kell gondolni, mint a számítógépes alaplapok Microsoftjára. Hozzátette, hogy a Supermicro elleni támadás felér egy Windows elleni globális hackertámadással.

A Bloomberg szerint az Elemental Technologies volt a kínai kémek fő célpontja, amelyet még 2015-ben vásárolt meg az Amazon.

Az Elemental több kormánymegbízást is kapott, valamint a CIA-vel és az amerikai haditengerészettel is volt szerződésük. A szervereiken tároltak adatokat a Védelmi Minisztériumról, drónok által továbbított biztonsági felvételekről, és az amerikai kongresszusban folytatott magán videóbeszélgetéseket is az Elemental titkosította. Emellett a Belügyminisztérium és a NASA is az Elemenal ügyfelei között volt.

Az Elemental a videó titkosításra szakosodott startup, az Apple és az Amazon mellett még legalább 30 nagyvállalat, kormányhivatalok és egy bank is igénybe vette a szolgáltatást.

A tőzsdét is elérte a kémbotrány szele. Összességében csak kisebb csökkenés jellemezte a vezető ázsiai börzéket. A Hang Seng 0,2 százalékot, a Nikkei pedig 0,5 százalékot csökkent. Ugyanakkor több ázsiai, főleg kínai technológiai cég részvényeinek beszakadt az árfolyama. Az MSCI AC Asia Pacific Infotech Index 2017 júliusában mélypontra zuhant. A kínai ZTE 11 százalékot, a tajvani Win Semiconductors 9,9 százalékot, az árbevételének 70 százalékát Kínán kívülről szerző PC és szervergyártó Lenovo pedig közel 20 százalékot esett.