Ezeket a papírokat forgatja fel a kötvénypiac

tőzsde, kereskedés, részvény, kereskedő, New York, Dow Jones
A Dow Jones index miatt aggódik az egyik kereskedő a New York-i tőzsdén.
Vágólapra másolva!
Felpörgött az eladói hangulat az amerikai kötvénypiacon ezen a héten, és ez már a részvényárfolyamokra is kiterjeszti a hatását. A Dow Jones index több mint 300 pontot esett, azonban nem minden részvényre hat ugyanolyan mértékben a kötvényhozamok emelkedése. Egyes papíroknak ez a folyamat kifejezetten negatív, míg másoknak erősen pozitív fejlemény.
Vágólapra másolva!

Általánosságban a kötvényhozamok emelkedése gátat szabhat a részvények erősödésének az amerikai piacon, és ezt tükrözi az is, hogy a részvényindexek komoly eséseket produkáltak, ahogy ezen a héten beindult az eladási hullám az USA állampapírpiacán. Ennek oka, hogy ha a biztonságosnak számító kötvények egyre nagyobb hozamokkal kecsegtetnek, akkor sok befektető inkább ezekbe fektet, mintsem hogy a részvénypiacon kockáztassa a pénzét.

Mindazonáltal nem minden részvény reagál ugyanúgy erre a folyamatra.

A Renaissance Macro (RenMac) összeállításából kiderül, egyes szektorok kifejezetten jól teljesítenek akkor, ha a kötvényhozamok emelkednek – írja a MarketWatch.

A bankok öröme

Leginkább a pénzügyi szektor (a bankok vagy a biztosítótársaságok) részvényei reagálnak érzékenyen, de kimondottan pozitív módon a hozamok emelkedésére. Ennek oka, hogy a hozamok emelkedésével a pénzügyi cégek többet tudnak keresni azon a különbözeten, amely kötvényhozamok és a betétekre kifizetett kamatokon jelentkezik. A biztosítótársaságok ezzel párhuzamosan a hatalmas kötvényportfólióikon kereshetnek többet.

A skála másik oldalán olyan szereplők vannak, mint az ingatlanvállalatok vagy a közműpapírok.

Ezek ugyanis nagyban támaszkodnak az osztalékok és a hozamok alakulására, vagyis ezek a szektorok reagálnak a legrosszabbul arra, ha versenyezniük kell az emelkedő állampapírhozamokkal.

A 10 éves lejáratú amerikai állampapír hozamának alakulása Forrás: Investing.com

A mostani kötvénypiaci eladási hullám egyébként azt eredményezte, hogy az amerikai 10 éves lejáratú állampapír hozama 3,24 százalékig is emelkedett csütörtökön, ami 2011 óta nem látott magasság volt. Közép-európai idő szerint péntek kora délután a papír enyhe hozamemelkedés mellett 3,20 százalékon állt.

Mindeközben a 30 éves lejáratú állampapír hozama még szerdán ugrott 2014 óta nem látott magasságba,

majd csütörtökön elérte a 3,35 százalékos szintet. A rövidebb lejáratú papírok piacán azonban a hozamok már korábban olyan szinteket ütöttek meg, melyeket legutóbb a válság idején, 2008-ban láthattunk.

Növekvő hullámok

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a hullám elérte a részvényindexeket is. Az S&P 500 index 0,8 százalékos mínuszban zárt csütörtökön,

míg a Dow Jones több mint 350 pontos gyengülést is produkálva végül 0,7 százalékos gyengüléssel fejezte be a kereskedést.

Az idézett elemzés alapján az sem döbbenetes, hogy a pénzügyi szektor papírjai viszont ellenálltak, és a Financial Select Sector SPDR nevű tőzsdén kereskedett alap (ETF) 0,7 százalékot erősödött, amivel a hét eleje óta már 2 százalékos pluszban van.

Megütötte az indexeket a kötvényhozamok emelkedése Forrás: AFP/Bryan Thomas

Mindazonáltal a hozamok emelkedése ennél lendületesebb izmosodást is indokolna a bankpapírok területén. A túladottság viszont még mindig érezhető az iparágban, miközben az alacsonyabb kapitalizációjú bankok tudták a leginkább kihasználni a lendületet – mondta Jeff deGraaf, a RenMac elnöke.

Noha az továbbra is kérdéses, és sokak szerint nem is valószínű, hogy a bankok visszanyerik a vezető pozícióikat a piacon az év végéig,

az jól látszik, hogy a kötvényhozamok emelkedése megtisztította az utat előttük a további emelkedéshez

– tette hozzá a szakember.

A közműcégek az erőteljes szerdai gyengülések után visszapattantak csütörtökön, de ez jelentős részben annak tudható be, hogy az iparágát általában biztonságos menedékként tartják számon a viharosabb időkben – mondják az elemzők. A szektort követő Utilities Select Sector SPDR ETF 0,5 százalékot emelkedett csütörtökön, az egész heti teljesítmény alapján pedig 0,3 százalékos pluszban volt.