Megvan, mikor kerül tőzsdére a világ legnagyobb olajvállalata

olaj olajfinomítás Szaúd-Arábia
Az Aramco olajfinomító a szaúd-arábiai Dahranban
Vágólapra másolva!
A Saudi Aramco szaúdi állami olajtársaság részvénykibocsátással történő tőzsdei bevezetésére (IPO) 2020 végén, legkésőbb 2021 elején kerül sor - mondta el Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös a Bloomberg hírügynökségnek.
Vágólapra másolva!

A Saudi Aramco 2016 januárjában jelentette be, hogy a vállalat összesen 49 százalékos részvénycsomagját dobják piacra tíz év alatt.

Első lépésben legfeljebb 5 százaléknyi tulajdonhányad eladására kerülne sor 100 milliárd dollár értékben.

Az Aramco olajfinomító a szaúd-arábiai Dahranban Forrás: UIG via Getty Images/Myloupe

Azóta több lehetséges időpont is megjelent a részvénykibocsátás kapcsán, idén nyáron pedig már olyan híresztelések is lábra kaptak, hogy Szaúd-Arábia letett az Aramco részvényeinek tőzsdei bevezetéséről.

Az Aramco részbeni privatizálásával tervezik finanszírozni a szaúdi trónörökös Vízió 2030 elnevezésű tervét, amely a kőolajtól túlságosan függő gazdaság átalakítását irányozza elő.