Mintegy 17 hónapos mélypontra süllyedtek az ázsiai részvények kedden, ahogy Kína egy lélektanilag fontos szint fölé engedte gyengülni a jüant. Ezzel Peking csak fokozta az ázsiai piacok hétfői eséseit, melyek szintén egy kínai döntés miatt következtek be.

A kínai jegybank (PBOC) kedden a 6,9019-es szinten rögzítette a jüant az amerikai dollár ellenében, amivel átengedte a fizetőeszközét a 6,9000 dolláros lélektani szinten. Mivel ez a döntés pozitív hatással lehet a kínai exportőrökre, nem meglepő, hogy a Shanghai Composite Index 0,17 százalékos erősödéssel zárt.

Nem minden ázsiai piac járt azonban ilyen jól.

A régió egészét (kivéve Japánt) követő MSCI index ugyanis tavaly május óta nem látott mélypontra szakadt. A japán Nikkei index egyébként 1,3 százalékot esett kedden, elsősorban a biztonságos menedéknek számító jen erősödése miatt.

Mennyiség és minőség

Noha a kínai fizetőeszköz idén eddig komoly eladói nyomás alá került, és több mint 8 százalékot veszített az értékéből március és augusztus között, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza szerint Peking a jövőben is képes lesz megvédeni a devizáját. Maurice Obstfield azonban hangsúlyozta, a kínai vezetésnek megfelelően kell egyensúlyoznia a növekedés felpörgetése és a pénzügyi stabilitás fenntartása között.

A Shanghai Composite index idei alakulásaForrás: Investing.com

Nem meglepő tehát, hogy az IMF azt javasolja, a kínai hatóságok tegyék át a hangsúlyt a növekedés mennyiségéről a minőségre és a fenntarthatóságra, lehetővé téve ezzel, hogy a gazdaság ellenállóbb legyen az esetleges sokkhatásokkal szemben.

Pörög a pekingi jegybank

A kínai jegybank azonban hétfőn egyszer már felforgatta a régiós piacokat, és akkor a kínai részvények vezették a gyengülési hullámot. A hét első napján a sanghaji és a sencseni index egyaránt 3 százalékot meghaladó esést produkált, miután a kínai központi bank vasárnap egy százalékponttal visszavágta a bankoktól elvárt tartalékképzési arányt.

Ráadásul a piaci szereplők széles körben arra számítanak, hogy a kínai jegybank még az év vége előtt újra meg fogja vágni a kötelező rátát, annak érdekében, hogy tovább élénkítse a gazdaságot – írja a MarketWatch. A PBOC egyébként idén már a negyedik alkalommal hozott gazdaságélénkítő döntést, ami az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi konfliktus kapcsán azért is izgalmas, mert az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed viszont folyamatosan szigorít.

A dollár/jüan árfolyam változásaForrás: Investing.com

Mindeközben hétfőn ellentmondásos adatok érkeztek a kínai gazdaság állapotáról.

A Caixin szolgáltatói beszerzési menedzser index ugyanis 3 hónapos csúcsra (53,1 pontra) erősödött szeptemberben az augusztusi 51,5 pontról. Az 50 pont fölötti érték növekedést vetít előre. Ezzel együtt viszont a foglalkoztatottságra vonatkozó alindex jelentős csökkenést mutatott, és 2016 márciusa óta nem látott mélypontra szakadt.