Itt az adótartozásos vállalkozások friss listája

KÉT TELEPHELY
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a jelentős összegű adóhiánnyal érintett egyéni vállalkozók és cégek legfrissebb listáját.
Vágólapra másolva!

A listán 93 adózó neve szerepel a lakóhelyükkel, illetve a székhelyük, telephelyük pontos címével, valamint a megállapított adóhiány és a jogkövetkezmény összegével együtt.

A legnagyobb adóhiányt felhalmozó cégnél 1,4 milliárd forint adóhiányt tár fel a NAV, és 1,8 milliárd forint bírságot, pótlékot rótt ki rá.

A táblázat adatai a 2018. szeptember 28-ai állapotot tükrözik. A legkisebb adóhiány a listán valamivel 10 millió forint feletti, azonban 100 millió forint alatt kizárólag egyéni vállalkozók vannak a listán. A táblázatban egy olyan egyéni vállalkozó szerepel, ahol az adóhiányon felül megállapított jogkövetkezmény összege nulla, egyébként mindenhol az adóhiánnyal összemérhető összeg látható.

A legnagyobb tartozónak a listán több mint 1,4 milliárd forint adóhiánya van (képünk illusztráció) Forrás: Police.hu

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 125. paragrafusának (3) bekezdése alapján az adóhatósági nyilvántartás közhitelessége alapján az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki az adóhatósági nyilvántartásban szereplő adatokban bízva szerez jogot.

Az ellenkező bizonyításáig az adóhatósági nyilvántartásba bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll és az adóhatósági nyilvántartásból törölt adatról vélelmezni kell, hogy nem áll fenn.

A lista innen tölthető le. Írásunk az Adózóna.hu alábbi cikke alapján készült.