Adatpontosítást várnak a gazdáktól

Képünk csak illusztráció, nem ez a traktor volt a tettes.
Vágólapra másolva!
Nem kevesebb, mint a területalapú támogatások kifizetése múlik azon, hogy a következő napokban minden érintett termelő elvégzi-e a korábban benyújtott egységes kérelem adategyeztetését. Az esetleges hibákat, átfedéseket a végzés átvételét követő tíz napon belül pontosítaniuk kell a gazdálkodóknak - írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

A Magyar Államkincstár (MÁK) megkezdte az egységes kérelmeket érintő egyes hibákat tartalmazó adategyeztető végzések kiküldését az ügyfeleknek vagy azok képviselőinek. Fontos változás, hogy 2018-ban az adategyeztetésre felszólító végzéseket kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül juttatja el az érintettekhez az államkincstár. Így több esetben is előfordulhat - ha a termelő nem saját maga adta be a kérelmet -, hogy nem a gazda, hanem a képviselője vagy a kamarai meghatalmazott (falugazdász) kapja meg a végzést.

Lejár az adategyeztetés ideje Forrás: Mahindra

A korábbi évekhez hasonlóan a túligénylésre, a területek átfedésére vonatkozó úgynevezett keresztellenőrzés és az adategyeztetés is egy körben valósul meg. Az ügyfelek a kincstár honlapján, az egységes kérelem benyújtása kapcsán már megismert menüpont alatt tudják elérni azt az elektronikus rögzítő felületet, ahol egyeztethetik a problémás adatokat. Ezt a felületet a felszólító végzés átvételét követő első napon jelszó nélkül érhetik el a gazdálkodók. A felülvizsgált területadatokat és parcellarajzokat tartalmazó információkat az előzetes adategyeztetéshez hasonló módon kell közölni az ügyfélkapun keresztül.

Az államkincstárnál felhívták a figyelmet, hogy ha a gazdálkodó kicsúszik a tíznapos határidőből, akkor bejelentését a támogatói döntések meghozatalánál nem vehetik figyelembe, és minden megadott terület esetében ellenőrizni fogják, hogy azt jogszerűen használja-e a gazdálkodó. Ebben az esetben a gazdálkodók csak a lezárult ellenőrzést követően kaphatják meg a támogatást.

A május 15-i határidőig nagyjából 171 ezer egységes kérelem érkezett a MÁK-hoz. Az előző évekhez hasonlóan az idén is mintegy ötmillió hektár földterület után igényeltek támogatást a gazdálkodók.