A Youtube az utóbbi idők egyik legnagyobb leállásán van túl, hiszen egy teljes óráig nem volt elérhető a világ legnépszerűbb videómegosztó portálja. Emellett a vállalat más szolgáltatásai is érintettek voltak, köztük a Youtube Music és a Youtube TV.

A Youtube teljesen leállt több mint egy órára az éjszaka folyamán. A hivatalos oldal mellett a telefonos alkalmazás sem működött, valamint elérhetetlenek voltak a cég által kínált egyéb szolgáltatások, mint a zenehallgatásra szakosodott Youtube Music, valamint az online tévés platform, a Youtube TV.

A vállalat twitter üzenetben értesítette a problémáról a felhasználókat és biztosították őket afelől, hogy már dolgoznak a hiba kijavításán, amely meglepően sok időt vett igénybe, hiszen még egy óra elteltével sem sikerült működőképessé tenni az oldalt.

illusztrációForrás: NurPhoto/Jaap Arriens/NurPhoto/Jaap Arriens

A Youtube-nál ritkán fordulnak elő ilyen leállások, de ugyanez elmondható a vállalat többi szolgáltatásáról is. Legutóbb a Youtube TV-vel voltak gondok a labdarúgó világbajnokság alatt, áprilisban pedig az összes csatorna elérhetetlenné vált a felületen. Tíz évvel ezelőtt pedig a pakisztáni kormány okozott globális leállást, amikor megpróbáltak cenzúrázni egy iszlámellenes filmelőzetest.