Korábbi, hajmeresztő gazdasági intézkedést töröl el ez az ország

Zimbabwe készpénz hiány
Account holders waiting to withraw cash in front of a NMB bank branch in Harare, Zimbabwe, 11 October 2017. Photo: Watson Ofumeli/dpa
Vágólapra másolva!
Zimbabwe kormánya bejelentette, megszünteti az alapvető áruk és élelmiszerek behozatalának tilalmát, hogy megakadályozza az elmúlt hetekben a pánikfogyasztás miatt eluralkodó áruhiányt.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a dollárból, hanem az alapvető termékekből is kifogy az egykori Rhodesia. Az Origo több alkalommal beszámolt arról, hogyan próbál megküzdeni az afrikai ország a korábbi Mugabe-rezsim elszabadította inflációval. Ennek mértéke a most tomboló venezuelai és a híres-hírhedt pengőkorszakbeli magyar infláció nagyságával vetekszik.

Legutóbbi hír Zimbabwéból, hogy a feketepiac fő fizetőeszközének számító amerikai dollárból olyan mértékű hiány van, hogy már a helyi KFC-k is bezárni kényszerültek.

A júliusi, tisztaságát illetően vitatott választásokat megnyerő mostani elnök, Emmerson Mnangagwa ígéretet tett arra, hogy véget vet a pénzhiánynak és beindítja a gazdaságot.

Csakhogy az eddigi intézkedéseket számos lakossági és elemzői ellenérzés fogadta.

Október 1-én a jegybank arra utasította a kereskedelmi bankokat, hogy különítsék el a devizaszámlákat az ország által korábban kibocsátott kötvényektől és azokhoz kapcsolódó elektronikus betétektől, melyek nem amerikai, hanem a helyi dollárban vannak nominálva.

Ez azonban csak fokozta a cégek és a lakosság amerikai dollár iránti igényét, mivel ezzel a rendelkezéssel a kormányzat hallgatólagosan elismerte, hogy a helyi pénz jóval értéktelenebb a dollárhoz képest.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Watson Ofumeli

Az elektronikus tranzakciókra nemrég kivetett különadó pedig közvetve hozzájárult az üzemanyaghiányhoz, és arra ösztönözte a lakosságot, hogy továbbra is a dollárt használják fizetésre. Emellett megkezdődött az olyan alapvető élelmiszerek felhalmozása az emberek részéről, mint az olaj és a cukor, ezzel pedig megjelent az áruhiány fenyegető réme is. Ez, az óriási inflációval együtt, a venezuelaihoz hasonló, végletes összeomlással fenyegeti Zimbabwét.

Az ország akkori vezetése még 2016-ban tiltotta meg számos alapáru importját. Ennek okául azt nevezték meg, hogy az importtilalom előmozdítja azok belföldi termelését, így pörgetve a gazdaságot.

Ez azonban csak korlátozottan teljesült.

Így a gazdasági kabinet – áll közleményükben –

most szabad kezet ad mind a magánszemélyeknek, mind a vállalatoknak az eddig tiltott termékek behozatalára.

Így tehát az országnak esélye nyílhat arra, hogy elkerülje a fenyegető áruhiányt, miközben további erőfeszítéseket kell tennie a pénzügyi stabilitás megteremtésére.