Átadták a főváros megújított bevásárlóközpontját

Bombariadó miatt ürítették ki az egykori Europarkot: Videó!
Vágólapra másolva!
Teljes átépítés után új névvel és kibővült bérlői körrel ma megnyitott a 24 ezer négyzetméteres Shopmark, Kispest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. A pláza korábban Europark néven működött.
Vágólapra másolva!

A Diófa Alapkezelő Zrt. által kezelt Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap tulajdonában álló Shopmark átépítését februárban kezdte el a KÉSZ Építő Zrt. A létesítmény teljes átalakítása során többek közt a homlokzat, a gépészet, a térszervezés és a belső kialakítás is megújult, mindezt a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal – tájékoztatott a napi.hu a beruházó közlése alapján.

Az átépítés mintegy 5 milliárd forint ráfordítással valósult meg - közölte a Diófa Alapkezelő Zrt.

A projekttel Magyarországon először valósult meg olyan bevásárlóközpont-átépítés, ahol a felújítás ideje alatt teljesen bezárták az épületet, amely a féléves rekonstrukciót követően akadálymentesítve, kibővült bérlői és üzletkínálattal, számos új márkával tért vissza.

Shopmark lett az egykori Europarkból Forrás: YouTube

A 26 ezer négyzetméteres, 20 éves Shopmark az első olyan budapesti bevásárlóközpont, amelyet teljesen bezártak idén áprilistól a felújítás érdekében. A korábbi bejelentés szerint ugyanis az Üllői úti épület a műszaki állapota miatt felújításra szorult. Eredetileg a harmadik negyedévre tervezték az újranyitást, ám a magyar építőiparra mostanában jellemző problémák, vagyis az alapanyag- és szakemberhiány miatt csúszott az egykori Europarkból Shopmarkká átnevezett pláza átadása.