A Google vezérigazgatója elismerte, hogy a vállalatnak komoly problémai akadtak a szexuális zaklatással és emiatt 48 dolgozót, köztük sok vezetőt kellett elbocsájtaniuk az elmúlt két évben. Sundar Pichai nyilatkozata röviddel azután érkezett, hogy kiderült: a Google hat hónapon át titkolt egy adatszivárgást, amelyben félmillió felhasználó volt érintett.

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója emailben tájékoztatta a Google dolgozóit arról, hogy az utóbbi két évben 48 alkalmazottat rúgott ki a vállalat szexuális zaklatás miatt, akik közül 13-an szenior menedzserként vagy még annál is magasabb beosztásban dolgoztak . Az email szerint egyik távozó sem kapott végkielégítést, ami viszont ellent mond a New York Times hatalmas port kavart cikkének.

A New York Times szerint a kirúgottak között volt Andy Rubin, az Android alapítója is, aki 90 millió dolláros végkielégítést kapott. Rubint még 2014-ben bocsájtották el, amikor egy alkalmazott azzal vádolta, hogy egy hotelszobában zaklatta őt a férfi.

illusztrációForrás: AFP/Imaginechina/Da qing

A Google ugyan kirúgta Rubint, azonban megállapodtak vele arról, hogy 4 éven át havi 1,25 millió és 2,5 millió dollár közötti összeget fizetnek neki. Rubin cserébe beleegyezett, hogy nem dolgozik majd a Google riválisainak, a Google pedig úgy állította be a történetet, mintha Rubin mondott volna fel.

A Google mindemellett befektetett Rubin új cégébe, a Playground Globalba, sőt még egy 14 millió dolláros hitelt is adtak neki, amelyet sokáig nem is kellett visszafizetnie. A lap szerint nem ő volt az egyetlen alkalmazott, aki hatalmas végkielégítéssel távozott a cégtől, miután szexuális zaklatás vádjával illették.