A milliárdosokért harcol az USA és Kína

befektetés siker luxus gazdagság hangulat
Vágólapra másolva!
Egyre több a dollármilliárdos a világban, a szupergazdagok összvagyona pedig rekord szintre emelkedett tavaly. Úgy tűnik, talán nem is a kereskedelmi háború jelenti a legnagyobb versenyt az Egyesült Államok és Kína között, hanem az, melyik ország tudja kitermelni vagy magához vonzani a legtöbb vagyonos magánszemélyt.
Vágólapra másolva!

A világ dollármilliárdosainak száma egyre emelkedik, és 2017-ben már elérte a 2158 főt – derül ki egy friss kutatásból. Mindeközben a milliárdosok összvagyona 19 százalékkal, 8900 milliárd dollárra növekedett tavaly, ami nemcsak új rekordnak számít, de soha nem volt még ilyen gyors a bővülés üteme – idézi a CNBC a UBS és a PwC legfrissebb jelentését.

Az egyes térségeket tekintve az látszik, hogy az ázsiai csendes-óceáni régió egészében 711-ről 814-re nőtt a milliárdosok száma 2016 és 2017 között.

Ennek a jelentős részét Kína adja, ahol 418-ról 475-re emelkedett a milliárdosok száma.

Az európai, közel-keleti és észak-afrikai térségben 163 milliárdost mért a jelentés a korábbi 147 után, akik közül 414 Nyugat-Európában, 163 Kelet-Európában, míg 52 a Közel-Keleten és Észak-Afrikában élt tavaly.

Az amerikai kontinensen Észak-Amerikában 631 milliárdos élt az előző évben (2016-ban 599), míg Közép- és Dél-Amerikában 84 fő. Így jön ki a tavalyi teljes, 2158-as létszám a 2016-os 1979 fő után.

Régiós verseny

A fentiekből az látszik, hogy a legnagyobb növekedés két térségre koncentrálódik: Ázsiára, és azon belül is Kínára, illetve az Egyesült Államokra.

Az USA-ban 53 új milliárdost jegyeztek 2017-ben, ami 4 százalékos emelkedésnek számít.

Az USA-ban élő 585 fő összvagyona pedig 125 milliárd dollár volt.

A kínai milliárdos lakosság létszáma azonban ennél is gyorsabban emelkedik. Olyannyira, hogy hetente két új milliárdossal bővül a kínai populáció. Tavaly összesen 106 új milliárdost adott Kína a világnak, miközben 51-en lecsúsztak a listáról. A jelentés ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, a viszonylag erős fluktuáció arra utal, hogy igen kockázatos Kínában üzletelni.

Egyre nagyobb erővel bírnak az ázsiai milliárdosok Forrás: 123rf.com

Mindennek következtében Kína nettó 55 új milliárdossal bővítette a listát, aminek eredményeként a teljes létszám 373 fő volt 2017-ben. Az elmúlt évek jelentős vagyongyarapodását mutatja, hogy 2006-ban még csupán 16 milliárdos élt Kínában.

Közeleg a fordulat?

Noha jelenleg az amerikai kontinens még mindig vezeti a milliárdosok vagyonának összesített listáját, mára eljutottunk oda, hogy Ázsiában több milliárdos magánszemély él, mint az Egyesült Államokban. Ráadásul a számítások szerint néhány éven belül az ázsiai szupergazdagok összvagyona is lenyomhatja az amerikaiakét.

Ennek egyik legfontosabb oka az ázsiai technológiai ipar igen gyors növekedése. Ezt támasztja alá, hogy

Kínában jelenleg 67 olyan startup van, amely megkapta az unikornis státuszt

– vagyis olyan tőzsdén nem jegyzett cég, amelynek értéke eléri az 1 milliárd dollárt.

Bár az USA még így is vezet 199 céggel, az jól látszik, hogy Kína egyre lendületesebben zárkózik föl az Egyesült Államok mögött.

Külön érdekesség, hogy tavaly Kínában 89 olyan milliárdos volt, aki saját erőből szerezte a vagyonát, míg az USA-ban ez a szám mindössze 30.