A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Makaó 2020-ban már meghaladja Katart a bruttó hazai termék egy főre jutó összegének alapján.

Kína déli partján, mintegy 64 kilométerre Hongkongtól található Makaó – mindkét város különleges közigazgatási régióként is ismeretes –, és mindkettő különleges gazdasági- és jogi szabályozás alá tartozik.

IllusztrációForrás:AFP/Imaginechina/Stringer

Makaó az elmúlt években túl is szárnyalta a híres amerikai kaszinóvárost, Las Vegast, ugyanis a bevételek ötször nagyobbak, mint a nevadai városban – állítja a CNBC.

A várost 650 ezren lakják, így az egy főre eső GDP az egyik legmagasabb a világon, ráadásul 2020-ra Makaó GDP-je 143 ezer dollárra (40,5 millió forint) emelkedhet az IMF előrejelzése szerint,és ezzel túl fogja szárnyalni Katar 139 ezer dolláros (39,3 millió forint), valamint Luxemburg 118 ezer dolláros (33,4 millió forint) várható GDP-jét.

Ráadásul a Las Vegas-i központtal rendelkező Las Vegas Sands és Wynn Resorts kaszinók nyereségeinek több mint fele éppen Makaóról származik.

IllusztrációForrás: AFP/Jerry Chan/EyePress

Makaó most abban reménykedik, hogy kellőképpen tudja majd diverzifikálni bevételeit, vagyis a szerencsejátékokon túl a szórakoztató üzletág bővítésére is koncentrál, ami a régió összbevételének 12 százalékát teszi ki – Las Vegasban ez a bevételek 65 százalékát jelenti.