Egyre többen keresik a prémiumsöröket

2018.11.06. 10:23

Egyre nagyobb az igény a prémium és szuperprémium sörök iránt Magyarországon, csak az elmúlt egy évben 23 százalékkal nőtt a kategória forgalma, 2018 első felében pedig 27 százalék volt a növekedés – közölte a Dreher Sörgyárak Zrt.

A társaság, amely tavaly március óta a japán Asahi Csoport részeként működik,

hosszú távú stratégiájának középpontjában a prémium portfólió kialakítása áll, egyrészt prémium és szuperprémium termékek hazai gyártásával, másrészt nemzetközi márkák importálásával. Ennek egyik lépéseként vezették be a magyar piacra a több mint 70 országban forgalmazott Peroni Nastro Azzurot is, amely Olaszország egyik legnépszerűbb sörmárkája, és világszerte az egyik legkeresettebb olasz sör.

IllusztrációForrás: AFP/Getty Images/Bryan Bedder

Az MTI kérdésére a cég közölte, hogy a Peroni Nastro Azzuro gyártását nem tervezik Magyarországra hozni, az továbbra is Padovában készül. A Peroni fogadtatása az eddigiek alapján a magyar piacon pozitív, ám mivel egyelőre a márkaépítés szakaszában vannak, a tervezett értékesítési számokat a cég nem közölte.

A Dreher Sörgyárak Zrt. 2017-ben 2,3 millió hektoliter sört értékesített belföldön, piaci részesedése 34,7 százalék volt. A 2017. április 1-december 31-re vonatkozó általános üzleti évet záró eredménykimutatás szerint az értékesítés nettó árbevétele 46,4 milliárd forint, az adózás előtti eredmény 473,7 millió forint volt.

IllusztrációForrás: ShajnalFoto

Az Asahi Breweries Europe Ltd. öt régióbeli országban (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Románia) van jelen, 11 sörgyárral, 7800 embert foglalkoztat és a világ több mint 50 országába exportál sört. Az Asahi Csoportot 1889-ben alapították, a sörgyártáson és értékesítésen túl más alkoholos italokat, üdítőket és élelmiszert is árul.