Mitől fix az MNB Növekedési Hitelprogramjának új konstrukciója?

Új adószabályok augusztustól adó pénz nyereség, veszteség értékpapír
Érdemes összehasonlítani hitelfelvétel előtt a bankhitelek és a lakástakarékok konstrukcióit
Vágólapra másolva!
Mint arról már beszámoltunk, Növekedési Hitelprogram Fix elnevezéssel új hitelprogramot indít a jegybank 2019 elejétől, melynek keretében maximum 2,5 százalékos kamat mellett juthatnak hitelhez a hazai kis- és középvállalkozások. A részletekről kérdeztük Pulai Györgyöt, az MNB főosztályvezetőjét.
Vágólapra másolva!

A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak jelentős szerepe van mind a foglalkoztatásban, mind a jövedelemtermelésben, ezért nagyon fontos, hogy növekedésüket, versenyképesebbé válásukat ne korlátozzák hitelhez jutási nehézségek – mondta az Origónak Pulai György, az MNB főosztályvezetője.

A közelmúltban jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy elindítja 2019 elejétől a Növekedési Hitelprogram Fix elnevezésű konstrukciót, amelyet a hazai kkv-k vehetnek igénybe beruházási céljaik finanszírozásához. Ez egy nagyon kedvező konstrukció, maximum 2,5 százalékos kamat mellett juthatnak hitelhez a vállalkozások, mondta Pulai György.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy megértsük, miért volt erre szükség, érdemes néhány évet visszatekinteni az időben. A válság kitörését követően jelentősen csökkent a vállalati és azon belül a kkv-hitelállomány.

Pulai György, az MNB főosztályvezetője Forrás: MNB

Ezért döntött úgy a Magyar Nemzeti Bank 2013-ban, hogy egy célzott hitelösztönző eszközzel, a Növekedési Hitelprogrammal kívánja segíteni a kkv-k hitelhez jutását a kamatcsökkentések mellett.

Azonban azt tapasztaljuk, hogy bár a kkv-hitelállomány mennyisége jelenleg megfelelő, a dinamikája, növekedése, növekedési üteme kellően nagy, a szerkezete nem elég egészséges, tette hozzá a szakember.

Ezért döntött úgy a jegybank, hogy jövő év elejétől egy új konstrukció formájában újraindítja ezt a programot, újra lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak, hogy hosszú, fix és kedvező kamatozás mellett finanszírozhassák beruházásaikat.

Pulai György szerint az MNB szeretné elérni, hogy a konstrukción túlmenően is a vállalkozások figyelme sokkal inkább a kiszámíthatóságra irányuljon.

hanem vegyék figyelembe azt is, hogy egy változó kamatozás esetén átárazódással kell számolniuk, és lehet, hogy a teljes futamidő alatt összességében magasabb kamatterhet fognak kifizetni, mint a fix konstrukció választása esetén, fűzte hozzá az MNB főosztályvezetője.

Nagyon jó lehetőség most a vállalkozásoknak, hogy a jegybank új hitelkonstrukciója, a Növekedési Hitelprogram Fix (NHP fix) segítségével kamatkockázat nélkül valósítsák meg beruházásaikat, tehát kedvező, fix, kiszámítható kamatteher mellett – hangsúlyozta Pulai György.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Klaus Ohlenschlaeger

Mit ért el eddig a Növekedési Hitel Program (NHP?

Mint ismert, az NHP eddigi három szakasza révén közel 40 ezer vállalkozás, 78 ezer hitelügylet révén 2800 milliárd kedvezményes kölcsönhöz juthatott. Ennek köszönhetően

  • a program megtörte a kkv-hitelezés korábbi csökkenő tendenciáját, és növekedési pályára állították a vállalati hitelezést:
  • közel 1700 milliárd forintnyi beruházási célú hitel- és lízingügyletnek köszönhetően számos beruházás valósult meg, melynek
  • a GDP növekedésre gyakorolt hatása 2-2,5 százalékpontra tehető, és
  • a foglalkoztatás terén 20-25 ezer új munkahely létrejöttéhez járult hozzá 2013 és 2017 között.

Az NHP egyre célzottabbá vált, és fokozatosan az új beruházási hitelek kerültek előtérbe.

Míg az NHP első szakaszának keretén belül még nagyrészt hitelkiváltásra vették fel a forrásokat, (411 milliárd forintot), addig a második szakaszban az NHP-n belül már csak 73 milliárd forint ment el erre a célra, és a legjelentősebb hányadot (835 milliárd forintot) új beruházásokra vettek fel a hazai vállalatok.

Az NHP harmadik szakasza pedig már teljes egészében az új beruházásokról szólt, 685 milliárd forint értékben.

Az átlagos hitelméret fokozatosan csökkent: az elsőben még 21 millió forintot tett ki, a harmadikban pedig 7,4 milliót, ezzel párhuzamosan pedig a hitelügyletek és a hitelt felvevő kkv-k száma is jelentősen emelkedett.