Nincs meglepetés, maradt az alapkamat mértéke

MNB, Magyar Nemzeti Bank
Budapest, 2012. május 18. Az EU csillagos zászlaja és a nemzeti lobogó leng a Magyar Nemzeti Bank központi, Alpár Ignác tervezte műemlék épületének homlokzatán, a főváros V. kerületében, a Szabadság téren. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Nem módosított az alapkamat 0,9 százalékos szintjén a Monetáris Tanács keddi ülésén, és a kamatfolyosó sem változott - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Vágólapra másolva!

Az egynapos jegybanki fedezett hitel és az egyhetes jegybanki fedezett hitel kamata 0,9 százalék, az egynapos jegybanki betét kamata pedig mínusz 0,15 százalék maradt.

A jegybanki alapkamat 2016. május 25-e óta áll ezen a szinten.

A kamattartás megfelelt a várakozásoknak.

Noha az infláció októberben 3,8 százalékra emelkedett, ezt a monetáris politika által nem befolyásolható üzemanyagárak, idényáras élelmiszerek, valamint a dohánytermékek jövedéki adójának emelése okozták, míg a 2,6 százalékos maginfláció továbbra is csupán enyhe árnyomásra utal - jelzi a döntés kommentárjában Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az üzemanyagárak csökkenésével és az egy évvel ezelőtti magasabb bázisárával az infláció az utolsó hónapjaiban visszaeshet 3 százalék közelébe.

Mindezek hatására a következő hónapokban a Monetáris Tanács „átnézhet" az infláción,

így rövid távon nem szükséges szigorítani a monetáris kondíciókon.

A jegybank előrejelzése szerint 2019 közepétől érhető el tartósan a 3 százalékos inflációs cél, ezért a monetáris tanács megítélése szerint a laza monetáris kondíciók fenntartására továbbra is szükség van, bár a közelmúltban már jelezték, hogy 5-8 negyedéves időhorizonton már nem lesz fenntartható.

Ennek érdekében a szeptemberi ülésén a monetáris tanács döntött az eszköztár átalakításáról, így a 3 hónapos betét 2018. végéig megszűnik, a jegybanki alapkamat pedig a kötelező tartalékra és a preferenciális betétre vonatkozik a jövőben.

Előretekintve a jegybank két eszköz, a forintlikviditást nyújtó swapállomány és a kamatfolyosó optimális kombinációjával alakítja ki az inflációs cél fenntartható eléréséhez szükséges monetáris kondíciókat.

A Monetáris Tanács 2018. év végéig ugyancsak kivezeti a monetáris politikai célú IRS-eszköz és jelzáloglevél-vásárlási programot. Annak érdekében, hogy a kkv hitelezés során is erősödjön a fix hitelezés részaránya, bevezetésre kerül a Növekedési Hitelprogram Fix (NHP fix), amelynek keretében kibocsátásra kerülő likviditást az MNB alapkamaton kamatozó preferenciális betéti konstrukcióval sterilizálja.

Az NHP fix konstrukció 2019 elején indul 1000 milliárd forintos keretösszeggel.

A monetáris kondíciók szigorítására a jövő év közepéig nem számítunk - jelzi az elemző.