Ezek a világ legtehetségesebb országai

sietség kereskedés technológia futás elfoglalt kockázat befektetés
Vágólapra másolva!
Jelentős részben Európában találhatók azok az országok, ahol a munkaerőpiacok nagy számban vonzzák a tehetséges dolgozókat, illetve ahol a leghatásosabban lehet fejleszteni már meglévő és új készségeket – derül ki egy friss felmérésből. A listavezető már évek óta változatlan, azonban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság még a top 10-be sem fért be.
Vágólapra másolva!

Az európai országok a legsikeresebbek abban, hogy magukhoz vonzzák, illetve kitermeljék a legtehetségesebb dolgozókat – idézi a CNBC az IMD Business School felmérésének eredményét. Az öreg kontinens ebben a világ minden más régióját simán lenyomja.

Európa uralma

A lista élén immáron az ötödik egymást követő évben ugyanazt az országot, Svájcot találjuk. Az úgynevezett World Talent Ranking összeállítás vezetője szerint

elsősorban az igen erőteljes oktatási beruházásoknak és a masszív képzési programoknak köszönheti a kitartó sikerét,

valamint annak, hogy az alpesi ország egyébként is rendkívül erős vonzerővel bír a világ munkavállalóinak körében. Svájcot a listán Dánia, Norvégia, Ausztria és Hollandia követi.

Svájc már az ötödik éve vezeti a listát Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A hatodik helyre Kanada futott be, és ezzel az észak-amerikai ország lett az egyetlen olyan nem európai állam, amely bekerült az első 10-be – ahol olyan országok kaptak még helyet, mint Finnország, Svédország, Luxemburg, valamint Németország.

Az Egyesült Államok csupán a 12. lett az összeállításban, míg Ausztrália a 14., az Egyesült Királyság pedig mindössze a 23. helyre tudott befutni.

Az ázsiai régiót Szingapúr vezeti a 13. hellyel, megelőzve ezzel a 18. helyezést elérő Hongkongot. A világ második legnagyobb gazdaságának számító Kína a 39. lett, míg Indonézia a 45., India pedig az 53.

Előtérben az oktatás

A teljes lista egyébként összesen 63 országot vizsgált, és azt mérte, hogy ezek milyen mértékben tudnak kitermelni, magukhoz vonzani, illetve megtartani tehetségeket. A jelentés egyrészt vállalatvezetők megkérdezésével készült, másrészt nemzeti adatokat dolgozott fel, amelyeken keresztül három területet értékelt: az adott ország oktatási rendszerének fejlődését és az ide irányuló beruházásokat, a gazdaság vonzerejét a nemzetközi munkaerőpiacon (életminőség, adórendszer, megélhetési költségek stb.), valamint az új munkalehetőségek teremtésének és a munkaerő képzésének hatékonyságát.

Európa jelentős számban csábítja magához a világ tehettségeit Forrás: AFP/Daniel Roland

Az eredmény egyértelműen azt tükrözi, hogy Európa hagyományosan igen komoly beruházásokat hajt végre az oktatási rendszerekben, illetve a képzési programokban – foglalta össze a kutatást Arturo Bris, az IMD World Competitivness Center igazgatója. Hozzátette, ez különösen igaz Svájcra, ahol a gazdasági irány egyik alapköve, hogy az ország a teljes oktatási rendszerét úgy állította be, hogy az

megfelelő munkaerőt képezzen a feldolgozóipar, a kutatás-fejlesztés, valamint a technológiai szektor számára.

Mindeközben a világ legversenyképesebb országának számító Egyesült Államok ezen a téren igencsak le van maradva, főleg ha az oktatási rendszerbe irányuló beruházásokat, valamint ennek hatékonyságát nézzük.

A jövő tehetségei

Noha Európa egyértelműen vezette a 2018-as listát, az már kérdéses, hogy a következő években és évtizedekben mennyire tudja a kontinens megőrizni pozícióját – figyelmeztetett Bris. Ahogy ugyanis a dolgozók egyre inkább új típusú munkákra váltanak, az országoknak biztosítaniuk kell a megfelelő környezetet nemcsak a ma, de a holnap munkáinak is. Éppen ezért Bris szerint olyan oktatási rendszerekre van szükség, melyek nem a jelenlegi álláshelyekre képeznek munkavállalókat, hanem a jövő lehetőségeire fókuszálnak.

A technikai készségek helyett előtérbe kerülhet a kreativitás Forrás: AFP/Chip Somodevilla

Éppen ezért Bris úgy véli, a technikai készségek veszíteni fognak jelentőségükből a következő generáció esetében. Ezzel együtt azonban sokkal nagyobb szerep jut majd hosszú távon a kreativitásnak és az innovációnak. Ez azt jelenti, hogy

az USA és azok az európai országok, melyek hagyományosan nagy figyelmet szentelnek ezeknek a területeknek, várhatóan igen erős pozícióból indulhatnak majd.

Fontos azonban, hogy vannak olyan „második világbéli" országok, amelyek igen lendületesen igyekeznek alkalmazkodni az új kihívásokhoz, tehát a jövőben érdemes lesz figyelni rájuk. A jelentés szerint ebbe a körbe tartozik például Chile, Litvánia, Thaiföld, Ukrajna, valamint Vietnám is.