A kereskedelem ősi fajtája, ami máig megmaradt

2018.12.01. 20:32

Sokan úgy tartják, a barátságot sosem szabad keverni az üzlettel, mert ha valami rosszul sül el, értékes kapcsolatok mehetnek tönkre. Vannak olyanok is, akik ehhez azt is hozzáteszik, ugyanezen okból a testvéreknek, az együvé tartozóknak pedig különösen óvakodniuk kell, ha a közös biznisztől nem is, de az egymással folytatott ügyletektől mindenképpen. Bárhogy is áll a helyzet, létezik az árukereskedelemnek, a közösségek egymással folytatott gazdasági kapcsolatainak egy olyan formája, ami ellentétes a rokonok egymás között folytatott adásvételi ügyleteivel.

Képzelje el azt, hogy egy mindentől távoli háztáji gazdaságban lakik, ahol nagyobb családjának tagjaival közösen állatokat nevel, és néhány parcella földet művelnek, haszonnövényekkel. A távolban van egy erdő. Ott is él egy kisközösség, valószínűleg egy, az önéhez hasonló nagycsalád. Ők minden valószínűség szerint az erdőből élnek: vadásznak, az ehető erdei gyümölcsöket szedik, a fát tüzelőanyagként és otthonok építésére használják, és így tovább. Nem ismerik egymást közelebbről, a távolban ugyan már látta néhányukat párszor, de valójában egyikőjük sem tud róluk semmit. Nem tudja, hányan vannak, pontosan mivel foglalatoskodnak, még csak azt sem, hogy egy nyelvet beszélnek-e. Ők nem mennek a farmjukra, ön és családja pedig nem látja okát, hogy az erdőben kószáljon.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Mégis, családjával együtt részt vesz egy furcsa üzletben velük. Minden hónapban havonta kétszer terményeket, levágott állatokat, hideg, fagyos időkben nyers húst, és olykor egy-egy használati tárgyat vagy levetett ruhadarabot gyűjtenek össze. Mindezt kiviszik az erdő szélére, egy hatalmas kidőlt fához, és otthagyják azokat. Egy-két nap múlva visszamennek, és látják, hogy amit odavittek, mind egy szálig eltűnt. Nyilván az erdeiek vitték el azokat, de cserébe vadhúst, erdőben termő gyógyhatású növényeket, bogyókat, építéshez faanyagot hagytak ott. Pont annyit, amennyire családjának szüksége van azokból. Magukhoz veszik ezeket a javakat. Majd néhány hét múlva, pontosan e szerint a forgatókönyv szerint, ugyanúgy csereberélnek.

Ez a fenti modell az árukereskedelem egyik igen sajátos formájának leírása.

A néma csere jelenségéről úgy tartják, hogy az a pénzalapú ügyleteket megelőző kereskedelmi forma, egyszersmind a testvérek, közeli hozzátartozók egymással folytatott üzleteivel szemben ellentétes előjelű.

Egy Buenos Aires-i cserepiaconForrás: AFP/Eitan Abramovich

Miért? Azért, mert ezzel a formával ellentétes mindaz, ami a testvéri kapcsolatokat, azok bensőségességét jellemzi, és amely sajátosságok óhatatlanul is befolyásolják, ha a közeli viszonyban állók kötnek üzletet egymással.

A néma csere közvetlen kapcsolatok nélküli, csereérték-alapú üzletkötést jelent.

A jelenség a világ nem minden táján ismert, változatait viszont közgazdászok, gazdaságszociológusok és az előfordulási közeg megkövetelte speciális szakértelem miatt etnográfusok és kulturális antropológusok is vizsgálták. Bodrogi Tibor, a neves etnológus említi példaként az afrikai akka pigmeusokat, akik növényi élelmet kaptak a falvakból a vadhúsért cserébe. A ceyloni őserdőben élő gyűjtögető-zsákmányoló veddák mézet, húst, viaszt adtak a szingaléz földműves-kézműves népességnek, amiért cserébe a szingaléz kovács vasból készített nyílhegyeit kapták.

A jelenség nem csak a régi korok sajátja.

A gyarmati korszak lezárásának idejéből, az 1950-es, 1960-as évekből még származnak az árucsere eme sajátos, eredeti formájáról szóló feljegyzések.

Egyesek nem is tartják valódi kereskedelmi formának ezt az ügyletet, mivel nem pénzalapú, hanem legfeljebb valamilyen pénz előtti értékközvetítő eszközre épül. Ők azt mondják: ez az árucsere ritka, különleges formája. A többség azonban úgy gondolja: a néma csere olyan, fejletlennek tekinthető árukereskedelmi megoldás, melyből könnyebben érthetővé válik, hogy az együvé tartozó kisközösségeket vagy akár közvetlen, szoros rokoni kapcsolatokat miért mérgezhet meg az egymással folyatott üzletelés.

Mitől működik a kereskedelemnek, árucserének ez a pénz nélküli sajátos formája?

Épp amiatt, mert a feleknek érdekük volt annak fenntartása, és mert ezt személyes kapcsolat létesítése nélkül is meg tudták tenni. Max Weber, a modern társadalomtudomány és gazdaságszociológia egyik atyja úgy véli, a felek azzal az előfeltevéssel éltek, hogy a cserepartner „törvényesen” fog eljárni, hiszen mindkettőjük érdeke a kapcsolat fenntartása. Szintén ő állapítja meg, hogy ez az egy közösséghez tartozók között nem működhetett, mivel akkor, amikor a tulajdonosok maguk gazdálkodtak, nem merült fel a nyereség iránti igény. Minél szorosabb volt ez az együvé tartozás, ez a kötelék – mint a testvéreknél –, annál kevésbé volt ez elképzelhető, a szó „üzleti” értelmében. (A cserekapcsolatok nem keverendők össze az egymásnak nyújtott, és természetesen testvérek között is létező, segítségnyújtási formákkal.)

Max Weber, német szociológusForrás: Origo

A néma cserének is többféle változata létezett. Volt példa arra, hogy a közös gyakorlattal kialakított helyet mindig az a fél felügyelte fegyveresekkel, aki a portékát a legutoljára otthagyta. Nem túl közelről, hogy ne akadályozza a másik felet az elvitelben, de ahhoz eléggé, hogy megakadályozza illetéktelenek szabad rablását.

A néma csere gyakorlatának egyik lehetséges oka között a nyelvi eltéréseket vélik a kutatók.

Így ez az árukereskedelmi gyakorlat ennek egyik lehetséges megoldási kísérleteként is tekinthető. Nehézséget az jelentett ebben, hogy a felek „eltalálják” azt az értéket az áruikkal, amit a másik egyentértékűnek fogadott el.

Azaz az alku kérdése.

Ezért előfordult, hogy az egyik fél csak akkor vette magához a javakat, amikor a másik – visszajárva az állandósított helyszínre – a megfelelő értékűre emelte azok mennyiségét illetve minőségét. Ekkor következhetett az ellenérték lerakása.

S hogy mi történt azokkal a helyekkel, ahol ezek az ügyletek megvalósultak? Egy részük szakrális hely lett, a többiből viszont idővel vásárhely,

azaz kezdetleges piac alakult,

ahol – könnyen lehet – már nem a régi néma cserében részt vevők, hanem a személyes kapcsolatokat, akár a nyelvi nehézségek ellenére is felvállalók kezdtek barterbe. Az árucserét pedig később fokozatosan felváltotta a pénzalapú kereskedelem.

Számos árucsere helyszínén később piac létesültForrás: Instagram/oneoceanaway_

„Nem személyes, pusztán üzleti”

A modern világban nem könnyű megtalálni a néma csere gyakorlatát. Egyesek szerint a személytelenség, a közvetettség miatt az online, például bankkártyával lebonyolított vásárlások feleltethetők meg ennek. Ezt az elgondolást azonban nem sokan osztják, hiszen itt pénzért történő vásárlás zajlik, nem csere.

Másik lehetséges – feltevésszerű – példa erre filmekből ismerős jelenet: az elrabolt túszért vagy elkeveredett értékes áruért (drog, ékszerek, államtitkok stb.) fizetendő pénzbeni vagy egyéb ellenértéket a felek egy kijelölt találkahelyen adják át egymásnak. Ha a dramaturgia megkívánja, a rosszfiúk vezére általában a „nem személyes, pusztán üzleti” mondatot szúrja oda a másik félnek.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Itt nyilván a nyelvi korlát már nem jelentkezik, mint az eredeti formánál, és fontos, hogy kényszer hatására jön létre a csere. Ennél egy fokkal talán szemléletesebb az a példa, amikor a váltságdíjat (bár általában itt is pénz az ellenérték) a névtelen bűnöző egy kijelölt helyen kéri lerakni – amit persze figyelnek –, vagyis a kényszer itt is jelentkezik.

A nem is teljesen, de voltaképpen személytelen, annak megmaradó cserekapcsolatok egy egészen szokatlan, de létező formáját jól példázza annak a kanadai férfinak a története, aki egy év leforgása alatt egy gemkapcsot egy házra cserélt az interneten. Ez egyúttal felveti az ügyletben szereplő cseretárgyak viszonylagosságának értékét, azt, hogy a szerencsés férfinak mindig sikerült olyan ügyletet kötnie, amivel egy picit mindig jobban járt, legalábbis saját szemszögéből nézve. A nem hétköznapi történetről az Origo ebben a cikkében írt részletesebben.