Történelmi csúcson a foglalkoztatottság Magyarországon

autószerelő dolgozik ÉPÜLET gyár gyártósor karosszéria KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ Mercedes munka közben
Kecskemét, 2015. január 20. Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, ahol bemutatták az első hazai gyártású CLA Shooting Brake modellt 2015. január 20-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Eközben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékosra csökkent.
Vágólapra másolva!

Történelmi szintre emelkedett a foglalkoztatottság, a munkanélküliség eddig még soha nem látott mélységbe csökkent, a tendencia pedig a beruházások növekedése miatt tovább folytatódik - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán a KSH legfrissebb adataira reagálva. Felidézte, hogy

Az augusztus-októberi időszak átlagában az előző év azonos időszakához képest 57 ezer fős növekedéssel, 4,502 millió volt a foglalkoztatottak száma. A változáshoz az elsődleges munkaerőpiac 109 ezer fős növekedéssel, a közfoglalkoztatottak száma 54 ezer fős csökkenéssel, a külföldi telephelyen dolgozók száma pedig hibahatáron belül változott.

Az előző 3 havi átlaghoz képest újra dinamikus pályán, 15 ezer fővel nőtt a létszám. A 15-74 éves korosztályban a gazdaságilag aktívak száma egy év alatt 46 ezer fővel, 4,675 millióra növekedett.

Csökkenő pályán a munkanélküliség

Ezzel párhuzamosan 3,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta augusztus-október átlagában, ami 0,1 százalékos csökkenést jelent az előző időszakhoz képest. A munkanélküliek száma 5 ezer fővel csökkent az előző 3 havi átlaghoz, míg 11 ezer fővel csökkent az egy évvel ezelőttihez képest.

Ezzel a legjobb munkavállalási korú, 20-64 éves korosztály 74,9 százaléka dolgozott, ami érdemben meghaladja az Európai Unió 72,2 százalékos átlagos rátáját, de további erőfeszítésekre van szükség az egyik fő versenytárs cseh gazdaság 78,5 százalékos rátájának eléréséhez.

A foglalkoztatottak száma a mezőgazdaság és a piaci szolgáltatások kivételével minden ágazatban bővülést mutatott 2018. III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóiparban 14 ezer, az építőiparban 18 ezer új munkahely keletkezett, a közszolgáltatások területén pedig 31 ezer új állás jött létre. A piaci szolgáltatások területén 22, a mezőgazdaságban 16 ezer fővel csökkent a létszám éves alapon.

Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A munkanélküliség ismét kissé csökkenő pályára állt, mivel az elsődleges munkaerőpiac még erősebb dinamikára kapcsolt, és újabb történelmi csúcsra nőtt a foglalkoztatottság.

A közfoglalkoztatásból elkezdődött többek közt a papíron szakképzettséggel rendelkező személyek kizárása, viszont itt jelentős részben olyan munkakultúra nélküli emberekről van szó, akik még a jelen munkaerőpiaci környezetben sem feltétlen képesek elhelyezkedni, mivel a legalapvetőbb készségeik is hiányoznak a munkavállaláshoz – emeli ki a Takarékbank elemzése. Így az oktatásba minden eszközzel való bekényszerítésnek továbbra is kiemelten fontos szerepe kell legyen, hogy a munkaerőhiány mérséklődhessen, a foglalkoztatás pedig tovább bővülhessen. Ezt indokolja az is, hogy a foglalkoztatási rátában továbbra is érdemi növekedésre van lehetőség.

Félmillió fős munkaerő-tartalék

Ezt a rátát megvizsgálva további 4-5 százalékos javulásra van tér az ideális munkavállalási korú népességben összehasonlítva a jelenleg versenyképesebb EU-s tagállamokkal.

Az aktív korú népesség létszáma alapján ez további 250-300 ezer új, betöltött munkahelyet jelent, ezt követően lenne kijelenthető a teljes foglalkoztatottság.

Ennek forrását az intézményi statisztikák is alátámasztják, a munkaerőhiányról szóló folyamatos hírek ellenére a magyar gazdaság továbbra is közel 500 ezer fős munkaerő-tartalékkal rendelkezik az inaktívak, a közfoglalkoztatottak, a külföldre ingázók és a munkanélküliek számát tekintve, bár a képzettségi problémák a fenti csoportok egy részénél igen jelentősek.

A képzett munkavállalók hiánya ugyan tovább lassítja a bővülést, de ez egyben a termelékenység és a hatékonyság fokozását, illetve a munkaerőt kiváltó beruházások felfuttatását kényszeríti ki a vállalkozásoknál, ami támogatja mind a bérek, mind a GDP erőteljesebb bővülését.

A szűkös munkaerő-kínálatból eredő további erőteljes reálbér-növekedés pedig tovább ösztönzi a lakossági fogyasztást és a beruházásokat.